Visszakézből

Kuncsorgás

E-mail Nyomtatás


A Bajnai - kormány külügyminisztere hivatalbalépésekor rögvest utasította államtitkárai egyikét, hogy járjon ki számára diplomáciai úton fogadást Hillary Clinton őnagyságánál. Hillary Clinton határidőnaplója akkor már betelt, de az ügyintéző ígéretet kapott valamelyik kieső félóra betöltésére. Így is lőn, június 9-én az amerikai külügyminiszter fogadta a magyar ideiglenes, válságkezelő kormány külügyminiszterét. Az első közbenjárás tehát még nem volt megalázkodás. Itthon persze senki nem vette komolyan. A találkozón a külügy tájékoztatója szerint Balázs Péter megkérte az asszonyt, járna közbe a Fehér Házban Bajnai Gordon meghívása érdekében. Bajnai nagyon szeretne találkozni Obamával. No, ez már kuncsorgás volt. Nem is válaszoltak rá egyenesen.

Bővebben...
 

Mentelmi Ibolya

E-mail Nyomtatás

A bukófélben lévő káder a legszánalmasabb. Amikor veszi a hírt, hogy nyomon vannak ügye vizsgálói, először hallgat, bezárkózik, elbujkál. Nem veszi fel a telefont. Aztán, amikor mégiscsak ki kell mozdulnia rejtekéből, hogy esetleges megmentőivel és bűntársaival tárgyaljon, beleszalad az őt üldöző újságírókba, de merev arccal „no comment”-et mond. De a folyamatot nem lehet megállítani, mondani kell valamit. Dávid Ibolya, volt igazságügyi miniszter, nem túlságosan bölcsen, odanyilatkozott nagy szükségében, hogy az újságok tévednek, őt csak tanúként idézték be, ahhoz nem kell a mentelmi jog felfüggesztése. Ez a hír már csak néhány órácskát élt, neki is csak arra kellett, hogy addig hátha eszébe jut valami. Nem jutott semmi.
Az Országgyűlés elnöke bevágta a bazaltkövet a kirakatba: Ibolyát és Herényit kikérték, mert többrendbeli bűnök elkövetésével gyanúsítják őket. Erre aztán már nem maradt más kontra, csak hogy koncepciós perbe akarják belekeverni őket. S ez már a vég. A kádernő összeomlott.
Bővebben...
 

Elszólta magát Bajnai

E-mail Nyomtatás

A Magyar Fórumban már felvetettem: mit keres Bajnai Gordon, a válságkezeléssel megbízott, tehát csak meghatározott rövid időre kinevezett kormányfő Jeruzsálemben. Miért tesz úgy mintha teljes felhatalmazású, egész futamidőre megválasztott miniszterelnök volna? Miért írja le ezt az utóbbi időben szokássá vált tiszteletkört Jeruzsálem, Tel - Aviv, Budapest körül? Egyáltalán miért húznak kormányfőink rendszeresen, mint a vadlibák ebbe a kis államba, amely akkora sincs mint a Dunántúl? Persze, ez álkérdés. Izrael az USA főállama, a világ   legfőbb zsidó városa New York. A legnagyobb hatalom ebben az állítólagos szabadpiaci rendszerben. A pénz mindenhatóságánál fogva. De már csak a második  legfontosabb hely a világon. Peking után következik.
Bővebben...
 

Visszakézből

E-mail Nyomtatás


Ezen a címen tényekre, állításokra, hírekre válaszoló folyamot, lényegében internetes újságot indítunk. Célunk elsősorban a rengeteg hazugság leleplezése, a tények mögött a lényeg felmutatása a valódi, teljes magyar radikalizmus – a MIÉP – szellemében.

(Cs. I.)

                                                            

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Rendezvények

Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást

KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester

MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor                                                                    
megyei elnökhelyettes.

A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.

2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.

2010. február 12-én,

pénteken 18 órakor,

Tiszaújvárosban,

a Világ-Virága Oktatási Központban

(a gimnáziummal szemben)

Csurka István tart előadást.

Házigazda: Szilágyi Sándor                                            

KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.

Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István Tapolcán!

 2010. február 20-án, szombaton,

15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban

(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)

A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.

Csurka István Szentesen!

 2010. március 4-én, csütörtökön

17 órakor

Csurka István a Városi Galériában

megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár

kiállítását.

Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében

választási nagygyűlést tartunk.

Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.

Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,

a Magyar Megmaradás Közössége tagja.

Csurka István Balatonbogláron!

2010. március 5-én, pénteken

18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban

(8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.)

Bemutatja: Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.


A MIÉP elnöke Ajkán!

2010. március 6-án, szombaton 15 órakor

a Tial Kaszinó

Művelődési Házban (Újélet u.8)

Csurka István bemutatja

Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.

Lengyeltótiban

2010. március 12-én, pénteken

18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban

(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)

Csurka István bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

 

Csurka István Balatonföldváron!

2010. március 13-án, szombaton

18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban

(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

Csurka István Miskolcon!

2010. március 19-én, pénteken

17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében

(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)

Bemutatja:

Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.

Visszakézből

Magyar Közösség

Rendezvények:

Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ

Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű

November 14., 17 óra

Csorna

Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)

Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István

November 27., péntek, 17.30.,

Budapest, XI. kerület

Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)

Előadó: Bogár László közgazdász

 

December 4., péntek, 18 óra,

Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.

Csurka István referátuma

a nemzetvédelemről.

2010. január 9,szombat,

9 óra Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobbelin terme

Téma: Alkotmány a nemzet

megmaradásának eszköze

2010. január 24., vasárnap

14 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: Család-üzem állam-üzem

és a politikai-társadalmi

berendezkedés legfőbb

kérdései.

2010. január 30., szombat

10 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: A kultúra, mint a magyar

Megmaradás eszköze.

Szavazás

Ön szerint le kell-e mondania Simor András jegybankelnöknek?
 

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

Kincsem rádió

MIÉP IT