Megalakult a MIÉP Vendéglátói és Idegenforgalmi KollégiumaA MIÉP elnöksége felkérte Károvits Tamást a Vendéglátói és Idegenforgalmi Kollégium vezetésére. Károvits Tamás a Vendéglátóipari Főiskola Vendéglátó Szakán végzett, majd vendéglátóipari üzemgazdász diplomát szerzett. Családjával megnyitotta a Garvics Vendéglőt. Éttermük a világ 400 étterme közül az első helyet szerezte meg. Számos tisztséget viselt: a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, az Országos Idegenforgalmi Bizottság tagja, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának tanácsadója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagja, majd országos küldött. |
|
|
|
Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást
KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester
MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor
megyei elnökhelyettes.
A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.
2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.
2010. február 12-én, pénteken 18 órakor, Tiszaújvárosban, a Világ-Virága Oktatási Központban (a gimnáziummal szemben) Csurka István tart előadást.
Házigazda: Szilágyi Sándor
KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.
Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.
Csurka István Tapolcán!
2010. február 20-án, szombaton,
15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban
(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)
A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.
Csurka István Szentesen!
2010. március 4-én, csütörtökön
17 órakor
Csurka István a Városi Galériában
megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár
kiállítását.
Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében
választási nagygyűlést tartunk.
Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.
Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,
a Magyar Megmaradás Közössége tagja.
Csurka István Balatonbogláron! 2010. március 5-én, pénteken 18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban (8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.) Bemutatja: Pörneki Anikót, a MIÉP képviselőjelöltjét.
A MIÉP elnöke Ajkán!
2010. március 6-án, szombaton 15 órakor
a Tial Kaszinó
Művelődési Házban (Újélet u.8)
Csurka István bemutatja
Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.
Lengyeltótiban
2010. március 12-én, pénteken
18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban
(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)
Csurka István bemutatja:
Pörneki Anikót,
a MIÉP képviselőjelöltjét.
Csurka István Balatonföldváron!
2010. március 13-án, szombaton
18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban
(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)
Bemutatja:
Pörneki Anikót,
a MIÉP képviselőjelöltjét.
Csurka István Miskolcon!
2010. március 19-én, pénteken
17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében
(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)
Bemutatja:
Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és
Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.
Rendezvények:
Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ
Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)
Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű
November 14., 17 óra
Csorna
Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)
Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István
November 27., péntek, 17.30.,
Budapest, XI. kerület
Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)
Előadó: Bogár László közgazdász
December 4., péntek, 18 óra,
Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.
Csurka István referátuma
a nemzetvédelemről.
2010. január 9,szombat,
9 óra Budapest,
Konferencia,
Gellért Szálló Gobbelin terme
Téma: Alkotmány a nemzet
megmaradásának eszköze
2010. január 24., vasárnap 14 óra, Budapest, Konferencia, Gellért Szálló Gobelin terme Téma: Család-üzem állam-üzem és a politikai-társadalmi berendezkedés legfőbb kérdései.
2010. január 30., szombat
10 óra, Budapest,
Konferencia,
Gellért Szálló Gobelin terme
Téma: A kultúra, mint a magyar
Megmaradás eszköze.