Magyar Igazság és élet pártja

1982-ben indult el az a pénzszállító járat New Yorkból, amely most, visszaútjára nem tudta megrakodni szokásos áruját, a magyar függetlenséget. Megérkezvén ugyan az eddig kellemesnek, készségesnek, alávetettekhez illően előzékenynek ismert állam fővárosába, Budapestre, érzékeltek valami furcsa hűvösséget maguk iránt, hallottak egyet-mást az itt folyó, a New York-i tőkehalmokról nézve kissé gyermekes önállósodási lázról, de úgy gondolták, hogy az első intő szóra elbágyadnak ezek a kis önállóskodások, és a tárgyaló fél visszavonul a mindent aláírás és a magyar munka értékéből mindig bőségesen engedő állásba, mint huszonnyolc éve mindig. Ezúttal nem így történt.

Ez az írás komoly folytatása a Magyar Fórum 28-as számának első oldalának gúnnyal telt és karikatúrásan felvetett, de valós gondolatának. /Nemrég közöltük az Országgyűlés, „Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatát”. Kötelességünknek tartjuk, hogy ezt a lappangó, de mélyen valóságos indulatokat tükröző kisebbségi nyilatkozatot is közreadjuk. Minthogy az aláírók nevének közreadásával személyiségi jogokat sérthetnénk, csak annyit jegyzünk meg, hogy közülük többen láthatóak voltak a kispályára összeszorított fél-meleg, mondhatni langyos, minden popsifelmutatást nélkülöző, egyedül az arcokkal meg-botránkoztató felvonuláson, mígnem másik részük naponta feltűnik a médiában és beszél, beszél, beszél. A törekvés Budapest Városállam megtartására mindazonáltal veszélyes célkitűzés. Oda kell figyelnünk! Íme a nyilatkozat: Magyarország megszerzését szörnyű vereségünk ellenére sem adjuk fel. Hűek maradunk Simon Peresz kissé elkapkodva meghirdetett hódítási tervéhez. Ha a jelen körülmények között az egész országot megszerezni nem tudjuk, ragaszkodunk Juda/Buda/pesthez és az ország édesvízben gazdag kies pontjaihoz, valamint off-shore jogainkhoz és a médiához. Meg fogjuk büntetni a magyar nemzeti keresztény középosztályt ezért  a kétharmados talpra állásért. Írjanak új alkotmányt, mi nem tartjuk be. Kerülgessék a Szent Koronájukat, mi ragaszkodunk a micisapkához. A földet felvásároljuk. A bankokat nem hagyjuk, a médiát nem adjuk, a nemzeti szellemet, a magyar öntudatot a megtartott médiával csírájában eltapossuk. Most nem vagyunk jó helyzetben, mert „elkúrtuk”. De a beszivárgási együtthatónk, a szőrszálhasogatási képességünk megmaradt. Esztétáink élnek és dolgoznak, „lehet más” okos-tojásaink nyüzsögnek, régi és régi-új marxistáink fáradhatatlanul merik-merítik a lét az internacionalizmus mély kútjából, médiakádereink rövidesen rátalálnak a bomlasztás, elkedvetlenítés új módszereire – van remény, elvtársak.

Magyar Magyarország nem volt és nem is lesz!

New York – Párizs – Tel-Aviv-2010/

Figyelve és mélyükre is nézve a bukott oldal vezérökreinek (tudjuk, hogy ilyen nincs a természetben, mert ott csak vezérbika lehetséges, viszont a liberalizmusban eleve nincs bika, mert ha mindenki bika, akkor senki se bika, de mindenki vezérbika), azt látjuk, hogy megfogalmazódott bennük ellenállásuk minimális, legalább középtávú programja.

A Fidesz-KDNP tagjai, hívei és vezetői hosszú, legalább kétéves küzdelemben égtek, dolgoztak, reménykedtek, amíg eljutottak a mostani győzelmes kétharmadig. A kormány tagjai és  munkatársai megérdemlik a pihenést. Különösen a választások utáni időszak, az elkezdés és a legszükségesebb teendők megalapozása volt igencsak feszített. Most kell egy kis vízbe, párnába, erdei csendbe merítkezés, elgondolkozás, kacagás, szerelem és a szeretettek szavának odafigyelőbb meghallgatása.

Az egész társadalomra ráfér egy kis megnyugvás. Józan, kisimult aggyal kell megtervezni az árvizek utáni helyreállításokat, elgondolni azt az új, közös életformát, amelyet most már minduntalan heves viharok vernek és aszályok szárítanak. Félelmetes bizony a jövő, de félni mégsem szabad, s ehhez erő kell.

Az új kormány nemcsak első ciklusának, hanem talán egész fennállásának legnagyobb küzdelme előtt áll. Ennek kimenetele meghatározza nemcsak a kormány további sorsát, sikerességét vagy sikertelenégét, hanem a magyarság megmaradását is. Ez a párbaj a keresztyén középosztály és a liberálbolsevizmus között, amellett, hogy jellegzetesen magyar és helyi, része, helyi háborúja a világméretű válságnak. A magyarság, miközben a saját, túlnyomóan idegenszerű, liberális, amerikanizált médiumaival és azoknak bel- és külföldi fenntartóival birkózik, mellék hadszíntere az Amerika – Európa mérkőzésnek.

Azt, hogy miben áll ez az Amerika – Európa küzdelem sem itt, sem ott nem szokták felfedni. Európa legalább kulturálisan szeretne elszakadni Amerikától – ha már katonailag ez lehetetlen egyelőre –, mert felismerte Amerika anyagiasságának tőle idegen, számára ártó természetét. A történelem birtoklása és a gyökerezés kultúrája küzd ebben az elszakadási műveletben a csak a jelen sikerességében élő kulturálatlansággal. A küzdelem tétje, amiről a népek keveset tudnak, s éppen a médiumok jóvoltából, hogy meddig tart még a pénzbirtokos elit, – néhány ezer, vagy tízezer ember, vagy ahogy D.C. Korten kifejezte, a „tőkés társaságok” – világuralma. A roppant hatalmú központok, bank konglomerátumok a liberalizmus korszakában fejlődtek ki és a második világháború után szerezték meg a világhatalmat, de most mintha megbuktak volna. Bukásukat azonban a kezükben lévő médiumok nem közvetítik a tömegeknek. A bukás egyik ténye: az USA fekete elnököt választott, holott a bank konglomerátumok vezérkarában, tulajdonosai között nincs fekete. A világmédia ezt a választást a demokrácia és a liberalizmus diadalának nyilvánította, holott egy társadalom végleges önfeladása és az Amerikát megalapító fehér angolszász többség történelmi veresége, és csak a nemzetközi tőkés társaságoknak nyereség, mert lehetőség egy újmódi uralkodás megszervezésére. Ez a médiumok nélkül nem lett volna lehetséges. Hollywoodban már évekkel Obama előtt is készültek filmsorozatok, amelyek fekete elnököt főszerepeltettek. Európa viszont nem akar sem arab, sem iszlám vallású elnököket. Svájcban korlátozták a mecsetépítést. 

A múlt héten egy kicsit megrémültem. Kibontakozni látszott ugyanis az első komoly nemzetközi térdre kényszerítés a New York-i központú kaszt részéről a magyar nemzeti kormány ellen. A „piacok” riadót fújtak. A nemzetköziek megharagudtak és kivonták betétjeiket az MNB-ből. Ez egyszer már megtörtént, amikor Antall József a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal lépett koalícióra és nem az SZDSZ-szel. Az ország akkor fizetésképtelenséggel kellett szembenézzen. Most is valami hasonló történt: a „piacok” Rothschildjei, ifj.Edgar Bronfmanjai, Abramovicsai összevonatták szemöldökeiket – a sajtójukkal. Sajtójuk megírta, hogy a „piacok” eladásaikkal hirtelen meggyengíthetik és még tovább gyengíthetik a forintot és a befektetések szüneteltetésével fenyegették meg Magyarországot. Két magyar kormánytényező ugyanis felelőtlenül nyilatkozva – mondták itthon és világszerte, tökéletesen egyeztetve minden szót – pánikot keltett köreikben. Holott nem volt engedélyük a pánikkeltésre. A közeli magyar csőd, a fizetésképtelenség, Kósa Lajos általi látomásba helyezésétől a „piacok” megijedtek. Olyannyira, hogy másnap Varga Mihály, a miniszterelnökség hivatalát vezető főállamtitkár kénytelen volt helyesbíteni. Nem fenyeget csőd, tartjuk a hiánycélt, amit az IMF ránk rótt. Ez természetesen azt is jelenti – ezt Varga már nem tette hozzá, de a „piacok” meghallották –, hogy fizetünk, mint a katonatiszt. Kamatot és tőketörlesztést, vért, verítéket, meg nem születő gyermeket. „A piacok” valamelyest megnyugodtak. Ha olyan a politika, amelynek következtében nem születik több magyar keresztény gyermek, akkor „a piacok” megnyugszanak.

A választási küzdelem hónapjaiban, majd a kormányprogram vitája során is az volt az ellenzéknek, azaz az MSZP-nek és fiókpártjainak, az LMP-nek és a Jobbiknak az egyöntetűen hangoztatott fő vádja a Fidesz párt- majd kormányprogramjával szemben, hogy nem elég konkrét. Kicsit kifigurázva az, hogy nem közli a tervszámokat. Mennyivel akarja a saját négyéves terve idején az építőipar teljesítményét növelni, mennyivel a tejtermelését és menynyivel a könyvkiadásét. Ennek egy oka volt: nemhogy nem akarták, valójában nem vehették tudomásul, meg sem hallhatták, hogy a kétharmados győzelmet aratott párt nemcsak az utolsó nyolc évet törli el, s azt még adott esetben meg is torolja, hanem az egész rendszerváltási húsz évet, mindenestül, benne a maga négy év kormányzásával. Mert történelmi kényszernek, megalkuvásnak, rossz paktumsorozatnak tartja. Mert új rendszert akar.

Pünkösd előtti heti jegyzetemben és egyéb előző cikkeimben már szóltam egy halaszthatatlan tennivalóról, a médiumok, a rádiók és a tévék uralkodó liberális hangnemének megváltoztatásáról. A rövid idő alatt egymásra rakódó tapasztalatok győztek meg ennek a tisztogató, erélyes, átalakító műveletnek a gyors szükségességéről. A liberális vagy libertáriánus tévék, rádiók csak hírközléseikben, kényszerű tényismertetéseikben vesznek tudomást a választási eredményről. Ami pedig ebből következik, s ami voltaképpen ezt létrehozta, a szemlélet- és rendszerváltozásról, arról nem mondanak semmit. Még az MSZP bukását is elismerik, de az origójuk és a mércéjük megmaradt a liberalizmusban. Válságról beszélnek, amelynek nincs oka, felelőse, és amely a jövő kormányát és az egész társadalmat visszaragasztja a liberalizmusba, amely megbukott. Ezt persze, hogy „megbukott”, ki nem ejtik a szájukon. Mindent úgy adnak elő, hogy igen, új kormány következik, de annak vizsgája az, hogy hogyan fogja a lejárt liberális törvényeket, gazdasági, piaci és politikai alapelveket továbbépíteni. A kérdés, sokszor kimondatlanul is, nem az bennük, hogy mit fog gyökeresen megváltoztatni a kétharmados kormány és a kétharmados magyar keresztény társadalmi erő, hanem az, hogy mit fog megőrizni a bukott liberalizmusból. A központilag irányított média nem vesz tudomást a történtekről, a valóságról. Tulajdonképpen az engedetlenség egy formájával állunk szemben. De ez nem polgári engedetlenség, ez polgárellenes engedetlenség. Egy kicsiny csapat, egy törpe kisebbség médiumokba küldött szavalókórusa finoman, de nem hatástalanul szabotál. Élve monopolhelyzetével, beássa magát.

Szabó Lőrinc, a XX. század egyik legeredetibb, új versmondatot alkalmazó költője, felvidéki származású ember volt. Az édesanyját szólította meg, aki nem mozdulván szülőföldjéről, csak akkor került vissza Budapesten élő fia országába, amikor a bécsi döntés után az Ipolyság felszabadult. A vers kimondatlanul is pünkösdi hangulatú, de nemcsak ezért közöljük most, hanem válaszul arra az eszement akadékoskodásra, és a felvidéki magyarság megfélemlítési kísérletére, amellyel a szlovák kormány meg akarja akadályozni, hogy magyar polgárai kettős állampolgárok legyenek.

Ez a konok ellenszegülés, minden európai norma áthágása minden ésszerűséggel szembemegy. A két állam a schengeni határon belül található, egy közös szövetségi rendszer tagja, ezen belül egy visegrádi együttműködés alkotóeleme. Nincs semmi indok az esztelen magyarellenes keménykedésre. Nem történik semmi különös, ha néhány ezer vagy tízezer magyar kiváltja magyar állampolgárságát és magyar útlevéllel is utazik. A választási kampányra való hivatkozás pedig egyenesen ostoba. Nagyon sötétnek kell lenni abban az országban, amelyben ezzel a brutális magyarellenességgel kampányolni lehet. A vers mindenekelőtt szép és igaz. Az Ipolyság a magyar kultúra, a magyar népdal egyik forráshelye. Európában található.

Cs. I.

Az új Országgyűlés megalakulásakor, az első napon, ahogyan azt itt mi megírtuk, annak rendje és módja szerint a többpártrendszer kérdése el is dőlt. Az a beteges, mesterséges rendszer, ahogyan eddig fennállott, nem áll fenn többé. A három, még egyharmadot sem kitevő ellenzéki párt közül kettő elkomolytalanodott, a harmadik pedig bimbó állapotából lassan kibontakozva kezdi virágját, majdan gyümölcsét megmutatni. Ez a bimbó a legkisebb, az LMP. Ezt komolyan kell venni, mert ez egy új stílusú nemzetköziség, kozmopolitizmus, egy, a régi bűnöktől részben mentes, de azokat majdan elkövetni szándékozó SZDSZ utódpártja. Az SZDSZ-nek tehát már van utódpártja, az MSZP-nek még nincs, annak csak vásott kölyke van. Most még nem kék-fehér az LMP, hanem sok zöld árnyalat van benne, de a magyarság ügyeitől már szemérmesen tartózkodik. Az elképzelés: magába gyűjteni a liberális elemeket zöldes zászló alatt, és egy következő választáson a megszállás képviseletét továbbvinni. Mozgatni a liberális értelmiséget, a média új hangú szpíkereit. A pozíciók megtartásának és az új beszivárgásnak formát és tartalmat adni. A lehetőség szerint meggátolni és lelassítani a hangvétel megmagyarosodását, a magyar keresztény elem hegemóniáját. Fenntartani a mostani liberális hegemóniát. Mindez ma még csak nyomokban sejlik, de már van.