Augusztus 20-án adták át a szolnoki Szigligeti Színház új létesítményét, a Szín-Mű-Helyt. Az egykori szobaszínháznak is helyt adó, kívül-belül felújított és átalakított épületben egy kamaratermet, műtermeket és üzleteket alakítottak ki. Az új játszóhelyrôl, az elmúlt évad sikereirôl, a tervekrôl és a támadásokról Bor Zoltánt, a szolnoki Szigligeti Színház produkciós igazgatóját kérdezem.

– Mikor vetôdött fel a Szín-Mű-Hely létrehozásának ötlete?

– 2007-ben Balázs Péter pályázata elnyerte a szolnoki közgyűlés bizalmát. Ezután átvilágítottuk a színház pénzügyi helyzetét, s akkor megfogalmazódott bennünk, hogy a Táncsics Mihály utcai épületünket a gazdaságosság jegyében fel kell újítani. Ezt a józan ész is diktálta, hiszen egy több mint 2000 m2-es épületrôl van szó, melynek évi fűtési költsége meghaladta a 4 millió forintot. 2008-ban elôször egy közbeszerzési eljárás keretében kerestünk vállalkozót, hogy végrehajtsa azt, amit mi megálmodtunk. Ezt követôen történt az üzletek pályáztatása. Ez az út vezetett az augusztusi átadáshoz.

– Az interjúra készülve belelapoztam néhány lexikonba, de sehol sem találtam azt, hogy ön a Falu Színház tagja lett volna, viszont a Kegyetlen pálya c. írásában említést tesz róla.

– Azt nem tudom, hogy miért nem írnak erről a lexikonok. Arra sem tudok felelni, hogy mi is lehetett pályafutásom első roppanásának oka. Elöljáróban idéznék abból a rám igen nagy hatással bíró versből, mely élettörténetemhez is kapcsolódik. Áprily Lajos: A kor falára c. költeményéről van szó.

„Egy vak poroszló szárnyam és tüzem

e zord idő-cellába bebörtönözte.”

Így jártam én is a pályafutásommal. Fogalmam sincs, hogy kiket haragíthattam meg végzős koromban, hogy a diplomaosztás után a legkisebb fizetéssel küldtek el a Falu Színházhoz játszani.

„Megkezdődött a magánházak helyreállítása az árvíz után – közölte Dr. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója az augusztus 18-ai kormányszóvivői tájékoztatón” – adta hírül a sajtó. Az árvíz utáni teendőkről és a készülő katasztrófavédelmi törvénycsomagról kérdeztem a főigazgató urat.

– Tisztelt főigazgató úr! Legyen kedves lapunk olvasóinak beszámolni arról, hogy milyen jelentős munkafolyamatokat kellett elvégezniük az idei óriási áradásokat követően, s hogyan is segítenek a bajbajutottakon.

– 2010. májusában-júniusában az áradások következtében hét megyében keletkeztek nagyon komoly károk, közülük Borsod megyében volt a legtragikusabb a helyzet. Az árvíz levonulását azonnali intézkedések követték. Minden érintett épületet ellenőriztünk statikai és érintésvédelmi szempontból, hogy megállapítható legyen, mely házakba lehet visszaköltözni. Állami költségen sor került vízszivattyúzásra és szúnyogirtásra is. Az ország különböző pontjairól átcsoportosított nagy teljesítményű gépekkel fertőtlenítettük az árvíz járta területeket és az itt élő emberek védőoltást kaptak. Lakhatási lehetőséget biztosítottunk azoknak, akik a saját házukba nem tudtak visszatérni. Előkészítettük az újjáépítés támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket: a kabinet június 30-án úgy döntött, hogy mindenek előtt azoknak nyújt segítséget, akiknek a házuk megsemmisült és ingó vagyonukat is elveszítették. Erre a célra a kormány 3 millárd 176 millió forintot különített el.

Szomorú volt ez a nyár a magyar népdal-és nótakedvelők táborában. Előbb Balogh Márton népdalénekest, kunkapitányt szólította magához az Úr, s nem sokkal később, augusztus 3-án Gaál Gabriella magyarnóta énekesnőt. Augusztus 27-én, 14 órakor kísérték utolsó földi útjára a művésznőt a Farkasréti temetőben. A művésznőről a pályatárs, Madarász Katalin magyarnóta énekesnő emlékezik meg.

– Mindkét haláleset nagyon fájt, s közelről érintett. Balogh Marcival egy városban nevelkedtünk, még édesanyám tanította őt táncolni. Marci a magyar népdal hiteles képviselője volt. Gaaál Gabriellával pedig 1964-től kezdve rendszeresen együtt énekeltünk cigánydalokat és magyar nótát. Nagyon sok közös fellépésünk volt. Annyira összefonódott a nevünk, hogy amikor az USA-ban vendégszerepeltem, megkérdezték tőlem: „Gaál Gabriellát miért nem hozta magával?” Pesten kalauzként dolgoztam, s egyszer csak szólnak, hogy jöjjek be a központba, mert keres egy hölgy. Bemutatkozott, és azt mondta, hogy hallott engem a rádióban cigánydalokat énekelni. Arra kért, adjak neki néhány ilyen dalt. Adtam, s le is kottáztam neki. Így indult az ismeretségünk. Ezután néhány évig nem találkoztunk, annak ellenére, hogy mindketten a Rajkó Együttes szólistái voltunk, de nem egy műsorban szerepeltünk. Amikor végre egy produkcióba kerültünk, kitaláltuk: énekeljünk együtt, mert a cigánydal alkalmas a közös éneklésre. Ezek után nagyon sokszor léptünk fel, s még hanghordozók is jelentek meg velünk. Általában én énekeltem a prímet, Gabi pedig tercelt hozzá.

Szalai Annamáriát augusztus 11-ei hatállyal, kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, miután Schmitt Pál államelnök aláírta a médiát és a hírközlést érintő törvényeket módosító csomagot. A rendteremtésről, a nagyfokú ellenzéki sajtóoffenzíváról, s a piaci szereplők befolyásáról Szalai Annamáriát kérdezem.

– Engedje meg, hogy lapunk nevében gratuláljak önnek a kinevezéséhez!

– Nagyon szépen köszönöm!

– Maradjunk ennél a szónál: kinevezés. Az összes ellenzéki párt egységesen azt támadta, hogy önt nem választották, hanem kinevezték, amire – szerintük – Európában eddig nem volt példa.

– Alapvetően téves az utolsó állítás: nagyon sok európai országban nem választják, hanem kinevezik a konvergens hatóság elnökét. A nagy etalonnak tekintett brit szabályozás is úgy rendelkezik, hogy a hatóság, az Ofcom tagjait és annak elnökét is a kulturális-média és sport területért felelős miniszter nevezi ki. Az olasz AGCOM elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Számos országban a külön álló hírközlési hatóság elnökét is a kormány, vagy egy-egy miniszter nevezi ki. Erre Svédországban, Ausztriában, Németországban találunk példát. A médiatanács elnökét nálunk az Országgyűlés fogja megválasztani, míg pl. Hollandiában miniszteri jelölés alapján az uralkodó nevezi ki a posztot betöltő személyt. Tehát – legyünk jóhiszeműek – téved, aki ilyesmit állít.

Augusztus 10-én átadták a kormánynak az érintett civil szervezetek a fogyatékossággal élők magyarországi helyzetét körüljáró jelentésüket. A Magyar Fogyatékosügyi Caucus jelentéséről Gombos Gábort, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC) főmunkatársát kérdezem, aki maga is részt vett a fogyatékkal élők problémáján segítő ENSZ-egyezmény kidolgozásában.

– Önök azt mondják, hogy nem teljesíti a magyar állam a fogyatékkal élők felé tett vállalásait, pedig az erről szóló ENSZ-egyezményt másodikként írta alá Magyarország. Mikor is írták alá ezt a dokumentumot?

– A pontos kifejezés szerint: 2007. július 20-án helyezték el a ratifikációs okiratot az ENSZ főtitkáránál.

– S miért vártak 2010. augusztusáig önök ezzel a jelentéssel?

– Az egyezmény hatályba lépése után két éven belül kell az országoknak jelentést írniuk arról, hogy mit tettek az egyezményben foglalt kötelezettségeik megvalósítása érdekében. Ezzel bátorítják a civilek – különösen a fogyatékossággal élők – szervezeteit, hogy az ő párhuzamos jelentésüket is megírják, s azt elküldjék a genfi bizottsághoz. Nemzetközileg és Magyarországon is 2008. május 3-án lépett hatályba az egyezmény, tehát idén május 3-áig kellett volna a kormánynak elkészíteni a hivatalos országjelentését, illetve a civil társadalomnak a párhuzamos jelentését. A civilek egy ideig vártak, hátha ésszerű határidőn belül elkészül az állami jelentés, s tudunk arra reflektálni, de egy idő után úgy döntöttünk, hogy akkor is el kell készítenünk, és publikussá tenni a jelentésünket, ha az állami még nem készül el, mert ezzel akár segíteni is tudjuk a kormányt, ha az nyitott az észrevételeink iránt a jelentésük elkésztésében. Sőt még a genfi szakértői bizottságot is segíteni tudjuk, hiszen ez a grémium jövőre megvizsgálja a magyarországi fogyatékosügyet.

A szlovák parlamentben folyik a kormányprogram vitája, s mindez személyeskedésektől sem mentes. Erre egy példa: Rafael Rafaj, Slota pártjának képviselője egyes kollégáinak azzal vágott vissza, ne oktassák ki, mert ő már akkor is a parlamentben ült, amikor ők legfeljebb a vécén üldögéltek…Természetesen komolyabb dolgokról, szükségletekről is beszéltek a törvényhozásban. Most az új kormány programjának szociális fejezetének elemzésére kérjük fel Neszméri Tündét, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szociális alelnökét.

–Ez a szociális fejezet valós problémákra mutat rá?

– Valódi problémákra mutatnak rá, de hogy azokat miként kell kezelni, arról már sokkal kevesebb szó esik. A megoldási javaslatok több helyen hiányoznak. Az egész kormányprogram inkább egy választási ígérethalmaz, ami mellőzi a konkrétumokat. Egy példa: a munkanélküliséget szeretnék visszaszorítani, de arról nem olvashattunk sem a szociális, sem a gazdasági programban, miként szeretnék motiválni a munkaadókat arra, hogy munkahelyeket teremtsenek. Azt sem lehet tudni, hogy a külföldi nagyvállalkozókat hogyan, s milyen feltételekkel fogják behívni az országba.

– Miután dr. Budai Gyula átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek bizonyítékait arról, hogy mi történt Sukorón, s ez nyilvánosságot kapott – Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – a volt miniszterelnökök, elképesztő gyorsasággal vádolták meg, hogy hazudik. Erről faggatom a miniszterelnöki megbízottat.

–Igen, elég gyorsan reagált a két volt miniszterelnök. De nemcsak ők, hanem az MSZP-nek a sajtóosztálya is, azt állítván, hogy én nem mondtam igazat, miközben pedig az ügyészség azt nyilatkozta a dokumentumok átadását követően, hogy olyan iratokat biztosítottam a számukra, amelyeket ők eddig még nem láttak. Az ügy szempontjából relevánsnak tekinthető, tehát használható iratok voltak. Az egyik irat tisztán azt igazolja, hogy Gyurcsány Ferencnek mindenképpen tudomással kellett bírnia arról, hogy valójában mi folyik a sukorói kaszinóberuházás ügyében, milyen háttér-egyeztetések vannak, mik a konkrét feladatok, ezért kik a felelősök. Tehát, úgy gondolom, hogy nem én hazudtam, mert az átadott iratok azt bizonyítják, hogy ebben a tekintetben nem azok az események történtek, amelyet a két miniszterelnök korábban a nyilvánosságra hozott tanúvallomásában elmondott.

Négy évvel ezelőtt nagy meglepetést jelentett, hogy a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark tulajdonosa, Kocsi János – aki magánemberként Atilla Palotájának felépítését tervezi - megszerezte az SZDSZ egyik utolsó vidéki bástyájának számító Nagykáta polgármesteri posztját. Az elmúlt négy évben látványos fejlődésen keresztülment Tápió-menti város első embere szeretné folytatni munkáját, ezért idén újból ringbe száll a polgármesteri székért. Előző ciklusban végzett munkáját jól jellemzi az a tény, hogy idén már az lenne a meglepetés, ha nem ő nyerné el a városvezetői széket!

–Négy évvel ezelőtt mennyire számított arra a nagyarányú győzelemre, amit elért?

–Nagyarányú győzelemre semmiképpen nem számítottam, hiszen tudni kell, hogy ellenfelem, Bodrogi Györgyné 1990-től Nagykáta polgármestere, a Pest Megyei Közgyűlés SZDSZ-es frakcióvezetője és az SZDSZ Országos Tanácsának tagja volt. Tizenhat esztendeje ült már a polgármesteri székben, nehéz volt elképzelni, hogy valaki le tudja őt győzni… Mégis bizakodtam abban, hogy győzhetek, ugyanis sok minden rosszul működött már a városban, nagyon sokan akarták a változást.