A MIÉP Mérnöki Kamarájának összejövetele elé

E-mail Nyomtatás

Mérnöknek lenni annyi, mint jogosítvánnyal rendelkezni ahhoz, hogy munkatársak lehessünk közösségünk életének szebbé, jobbá tételében. Ez a jogosítvány felhatalmaz bennünket arra, hogy olyan ideálokért dolgozhassunk, amelyekre mások még nem is gondoltak, nem is sejtettek, mert talán még a tervező asztalon sem voltak, mégis valós és hasznos alkotásokkal kecsegtetnek.
Amikor mérnökké lettünk nagy elődöktől tanultunk. Ők ültették el bennünk a valóság alapos ismeretének igényét, és ők örökítették ránk a pontosság és a korszerű, időt álló, megbízható tudásra törekvés vágyát. De mást is hagytak ránk. Könyvtárnyi műszaki szakirodalmat, amelynek minden sora, minden betűje időt álló természettudományos és műszaki alapigazság. Megtanultuk, hogy ez a könyvtárnyi tudomány nem befejezett, hanem egy rohamosan bővülő, fejlődő építmény. Megtanultuk, hogy a mérnöki tudományok csak a gyakorlattal kéz a kézben járva művelhetők, hogy nyitottnak kell lennünk a világban végbemenő folyamatokra, és mindig is tudtuk, hogy saját álmainknak, saját szándékainknak is teret kell engednünk., Tóth Árpáddal szólva, ha nem tűnik  szerénytelennek
"Volt egy szent szándékunk, gyönyörűket írni."
 Kell egy szent szándékunknak lenni, hogy Isten munkatársai lehessünk az Ő csodákat teremtő alkotó munkájában!
Ehhez a munkához azonban felelősségérzet, a mulandó divatirányzatokkal szembeni kritikai képesség, és önkritika is szükségeltetik. Fel kell ismernünk, hogy hol és hogyan siklanak ki a szent szándékok, és hogyan fakul a fényes, és nagyszerű talentum,   és válik társadalmi zsákutcák foglyává, vagy szegődik súlyos bűnök szolgájává.
Mai helyzetünk bonyolultabb, mint bármikor korábban: Szinte minden eszközt kivertek a kezünkből, gazdasági lehetőségeink teljesen beszűkültek, Romokban hever a szakmunkásképzés, romokban a felsőoktatás is.  Rengeteg a tennivaló: Nálunk koncesszióban idegen kézre adják a nagy mélységben lévő jelentős földgázvagyont, míg más országok a tenger alatti, sőt az Északi Jeges tenger jege alatti gáz- és olajkészleteket is ki tudják, és ki fogják termelni.
Kívánom, hogy társadalmi bajaink ösztönözzenek  együttes gondolkodásra, tevékeny közösségi munkára minél többünket
Kérjük  a MIÉP Mérnöki Kamarájának tagjait és a hozzánk csatlakozni kívánókat, hogy előzetes telefonon történő egyeztetés  (mobil 30/267-3461, vonalas 1/407-2879 :) után tiszteljék meg  nyilvános összejövetelünket június 5-én 17 órakor 1165 Budapest Mátyásföldön: Andocs u. 30. alatt.
Tisztelettel dr.Raisz Miklós E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Visszakézből

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

MIÉP IT