
Botka László üzenete mesterházynak: nem eléd, nem mögéd, de melléd állok.
Lépjenek hátra az „öregek”, újuljon meg a párt – miután a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és köre távozott, ez az új baloldali jelszó az MSZP-ben. A párt szombati kongresszusán elfogadták az új alapszabályt, és Mesterházy Attila pártelnök a nyitás politikáját hirdette meg. Új politikára, új struktúrára, sok új szereplőre van szükség. Mindenkire számítunk, de nem mindenkire ugyanott, ahol az elmúlt években, új szereposztás kell. Ezért a köszönet mellett kéréssel is fordulok hozzátok, akik az elmúlt években megjelenítették az MSZP-t. Most egy kicsit lépjetek hátrébb, és a háttérből segítsétek munkátokkal ezt a közösséget – ez volt Mesterházy Attila több mint húszperces beszédének legfontosabb üzenete a pártkongresszuson.
A nem is burkoltan az „öregeknek”, Lendvai Ildikónak, Kiss Péternek, Szekeres Imrének, Juhász Ferencnek, Lamperth Mónikának szóló üzenetet hosszan tapsolták a küldöttek. Sajtóinformációk szerint Botka László, Szeged polgármestere a zárt ülésen ki is nyilvánította, vezető szerepet kíván vállalni a pártban. „Nem eléd, nem mögéd, de melléd állok” – mondta Mesterházynak címezve Botka.
Mesterházy Attila, a pártból távozó Gyurcsány Ferencnek – bár a nevét nem említette – és támogatóinak megköszönte az MSZP-ért végzett munkát. (Martin Schultz, az európai szocialisták vezetője videoüzenetében keményebben fogalmazott, azt mondta, hogy ők mindig támogatták azt a Gyurcsányt, aki most nem vállal szolidaritást a nehéz helyzetben lévő szocialistákkal. Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter beszédében az MSZP nyitási politikájában bízva felhívta a figyelmet a szocialisták és Gyurcsány 2004. december 5-i határon túli magyarság elleni kampányára.)
Mesterházy szerint le kell fektetni az MSZP új elvi alapjait, ezért Összefogás az új köztársaságért címmel kiáltványt fogalmaztak meg. Ennek tartalmáról egyeztetnek a civilszervezetekkel, és társadalmi vitát hirdetett az MSZP programjáról. Ez utóbbit jövő május elsején kívánják meghirdetni, ez lenne az alapja a jövőbeli szövetségkötéseiknek.
A pártelnök meghirdette az országos szembesítés kampányát, amelynek keretében a Fideszt kívánják ígéreteivel szembeállítani. Országjárást is kezdenek az MSZP vezetői, hogy meghallgassák az emberek kormánnyal szembeni elégedetlenségét. A pártelnök hangsúlyozta, lezárják a nyilvánosság előtt zajló vitákat.
A politikus elmondta, az új alapszabály elfogadása után (erre szinte egyhangúan mondott igent a kongresszus) kezdeményezi a párt ügyvivői rendszerének létrehozását, a téli parlamenti szünet előtti frakció-tisztújítást, s hogy januárban kezdjék meg a rendes és teljes tisztújítást a pártban.
A pártelnök beszédében elutasította a ’89-es köztársasághoz való visszatérést, új köztársaságot hirdetett, miközben mikrofonállványán az akkoriban az SZDSZ által használt Kossuth-címer volt látható. Az egész kongresszust József Attila öröksége határozta meg, az MSZP kinyilvánította, nem engedi elbontani parlament melletti szobrát.
Megkérdeztük
Boros Bánk Levente politológus: Mesterházy Attila kijelentése, hogy az MSZP meghatározó szereplőinek háttérbe kell vonulniuk, az első lépés az ideológiai tisztázás és párt megújítása felé. A megújulás eddig – bármennyire is hirdették – nem sikerült. Ahhoz, hogy az MSZP igazi változást tudjon mutatni, nemcsak világosabb programra, üzenetekre van szükség, hanem hiteles, még el nem használódott nevekre is. A jelenlegi gárda kétségkívül elhasználódott, hiszen a „nagy nevek” többsége meghatározó szerepet töltött be a korábbi kormányzatokban vagy a közéletben. Teljesen új arcokra lenne szükség ahhoz, hogy az MSZP szakítani tudjon a múlttal, de ennek kevés esélyét látom. Nagy kérdés, hogy van-e a párton belül olyan felkészült második vonal, amelyik az aktív, országos szintű politikában meg tudja állni a helyét.
Pindroch Tamás
(Forrás: MHO)






