Se telefonszámuk, se weboldaluk - De Lévai Katalint támogatják

E-mail Nyomtatás

Civil szervezetek támogatják Lévai Katalin, a II. kerület független országgyűlési képviselő-jelöltjének kampányát - elvileg. Ugyanis kiderült, hogy ezek nagy többsége nem folytat valódi tevékenységet és a politikai függetlenségük is - finoman szólva - megkérdőjelezhető.

A II. kerületben november 13-i időközi országgyűlési választás, az első budapesti megmérettetés lesz a tavalyi voksolás óta. Igyekszik is minden jelölt olyan programokkal részvételre buzdítani amelyek túl mutathatnak a pártpolitikán.

 Ez Lévai Katalinnak rutinfeladat lehet, mivel az MSZP EP képviselőjeként és korábban esélyegyenlőségi miniszterként is széles mosollyal reprezentált a legkülönfélébb civil szervezetek rendezvényein. Mindenkinek megígért mindent, de a Medgyessy-Gyurcsány kormány szociális érzékenységének hangoztatásán túl, maradandót semmilyen területen nem alkotott.

 Az MSZP számára már akkor kudarccal felérő 2001-es EP választás eredménye egy időre el is távolította a nagypolitikától. Indítása talán éppen ezért időszerű a szocialistáknak. A kampányba azonban jókora hiba csúszott. Lévai Katalin ugyanis olyan civil szervezeteket is a támogatói közé sorolt, amelyek vagy már nem léteznek, vagy ha igen, akkor nem tudtak arról, hogy nevüket kampánycélokra használják fel. Himmer Éva az Alzheimer-beteg Emberek Egyesületének elnöke elismerte, hogy évekkel korábban valóban együttműködtek Lévai Katalinnal, de most nem támogatják a szocialisták kampányát. Elmondása szerint azóta nem tartja velük az exminiszter a kapcsolatot, amióta nem EP-képviselő. "Nekem voltak próbálkozásaim utána is meghívtam ilyen-olyan eseményekre, és mindentől távol tartotta magát" -mondta a Lánchíd Rádiónak, hozzétéve, hogy valaki Lévai köreiből most,a kampány idején megkereste őket. "De hát a politikába nem nagyon akarunk belemenni" - tette hozzá Hummer.

 

Ez a szervezet tehát nem tartozik Lévai Katalin támogatói közé, de az Alzheimer-beteg Emberek Egyesülete legalább létezik. Más társaságokról azonban még ez sem mondható el. Többségük nem több egy névnél vagy egy évekkel ezelőtti hírmorzsánál. Ilyen például a Parsifal Alapítvány is, amelynek a különleges tudakozó információi szerint nincs se címe, se internetes oldala, sem pedig telefonszáma.

 

A szintén támogatóként feltüntetett Rákbetegek Országos Egyesülete sem létezik, Rákbetegek Országos Szövetsége viszont van. Ők viszont közölték, hogy egyrészt nem tudnak ilyen nevű Egyesületről másrészt a Rákbetegek Országos Szövetsége, - csakúgy mint az Alzheimer-beteg Emberek Egyesülete - nem támogat semmilyen politikust. Volt azonban egy szervezet a Parlagfűmentes Ház Mozgalom amelynek tagjait úgy tűnik nem zavarja, hogy együtt emlegetik őket a szocialistákkal. Ez persze nem meglepő, hiszen szóvivőjük Őrsi Gergely, a II. kerületi önkormányzat MSZP frakciójának a vezetője.

 

Rosszindulatú összemosásnak gondoljarádiónk azon felvetését, hogy ellentmondásosnak tűnhet, ha egy politikus próbálja civil szervezetként támogatni Lévai Katalin kampányát. "Itt nem politikusok irtják a parlagfüvet, tényleg egy civil mozgalom. Lévai Katalinnal mi a kezdetek óta sokat egyeztettünk, tanácsokkal látott el minket. A frakcióvezetője elmondta azt is semmilyen támogatást nem kapott az elmúlt 5 évben.

 

Ha támogatást nem is kapott Őrsi Gergely "mozgalma", némi biztatást azért biztosan. Hiszen Lévai Katalin, a Párnakönyv és más, a világirodalom klasszikusai közé minden valószínűség szerint nem kerülő regény írónője már most azzal kampányol, hogy a civilek elégedetlenek a kormánnyal. Így persze könnyű, ha az egyetlen legális vagy éppen működő "civil" szervezet éppen az MSZP holdudvarához tartozik. Lévai Katalin későbbre ígért tájékoztatást.

 

(Lánchíd Rádió)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Visszakézből

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

MIÉP IT