Pár hónappal ezelőtt számoltunk be a magyar politikai térben megjelenő egyik legszánalmasabb lódításról. Pedig a mezőny erős. De a Jobbik gazdasági kabinetjéről szóló tudósítás mindenképpen túljutott az elődöntőn. A tudósítás szerint először a kabinet egyik tagja, majd egy másik tag, végül az elnök is felszólalt. Így. A tudósítás után valószínűleg Novák bevette az előírt adag antidepresszánst, és mégiscsak kreáltak egy közgazdászt. Kell az a gazdasági koncepció, méghozzá feltehetőleg Lenhardt Balázs rejtelmes gondolataival, aki 2006- ig a gazdasági minisztérium tanácsosaként dolgozott. Az első Gyurcsány- kormány mindenesetre mély nyomokat hagyott a jogász, közgazdász, újságíró, és egy meghívó szerint országgyűlési képviselő gazdaságról alkotott nézeteiben. Miután magának megelőlegezte a képviselőséget, a rettenetes felkészültségű újjogdász megírta a Jobbik gazdasági programját. Kicsit szocialista, kicsit újliberális, kicsit közgázos. A stíluskeresztezés most nagy divat a művészetben –posztposztmodern –, és hát egy modern fiatalos jobboldali párt szeret divatos lenni. A baj csak az, hogy ebben, mármint egy gazdasági programban, a különböző irányzatok egyidejű összehányása némi ellentmondást okoz.
Szerintük az a szebb jövő, ha az állam számtalan új hivatalon keresztül közvetlenül szól bele a gazdasági életbe, sőt maga az állam a legnagyobb befektető. Ez akár valamiféle koncepció is lehetne, de aztán jön a csavar: „az állam áttér a feladatalapú, programozott költségvetésre, ahol költség-haszon elemzés előz meg minden döntést”. Azért a csődbe jutott vállalatoktól, a mezőgazdasági termelőkön, az infokommunikációs (sic!) szektoron keresztül mindenkit támogatnak. Namost, ha a költségvetési pénzek kiosztását költség-haszon elemzés előzi meg, akkor abból nyilván kiderül, hogy a legjobb lenne nagyüzemi gazdaságokat létrehozni, minimum 1000 hektár művelt területtel. Akkor rögtön kiderülne, hogy létre kell hozni óriásvállalatokat, mert költség-haszon alapon a kisvállalat nem éri meg. Ez éppen a 60-as évek Fekete János-i új gazdasági mechanizmusával vág egybe. Egy kis tervgazdaság, egy kis profitorientált gulyáskapitalizmus. Tovább is mennek. Majd ők kihasználják az ország kihasználatlan komparatív előnyeit. Csakhogy a komparatív előnyök kihasználása abszolút globális rendszert feltételez, lehetőleg szabad piac mellett. A mágikus komparatív előny lényegében azokat a tevékenységeket jelenti, amiben egy ország adottságainál fogva jó. Ezekkel az előnyökkel sikeresen tud megjelenni a globális piacon. Ebben semmi új nincs, a politika ezt évek óta szajkózza, a versenyképesség növelésével és a konvergenciával együtt. Ezek a szocialista szómágia eszközei, valós tartalom nélkül. Azaz jelen esetben mégiscsak elárulnak valamit: az egész fércmű komolytalanságát.
A nemzeti radikalizmus eszméitől, de még a szociális piacgazdaságtól is messze áll ez a program. Sőt, leginkább talán a szocialisták ígérethalmaira hajaz. Igaz, a szociális piacgazdaságnak neki is esnek és „ökoszociális nemzetgazdaságról” beszélnek. Hivatalok által irányított gazdasági beavatkozás, ahol a hivatal kiszámolja a költségeket, valószínűsíti a hasznot és a legkedvezőbb szaldójú projektet támogatja. Azaz visszajutottunk a kizárólag profitot hajszoló gazdaságpolitikához, csak éppen hitelbírálók helyett a Jobbik csinovnyikjai döntenek. Szó sincs itt családi gazdaságról, fenntartható növekedésről, szociális államról. Amennyiben ez ökoszociális, akkor Gyurcsány Ferenc demokrata. Szemezgethetünk még a gigászi gondolatokból. Például a közigazgatást úgy alakítanák át, hogy minden közhivatalnak önértékelést kell készítenie, amelyben megindokolja tevékenységének társadalmi hasznosságát. Szerintem sikerülni fog. Még az újonnan megalakítandó Nemzeti Beruházási Központ is kiváló indoklást ad saját hasznosságáról. Mondjuk Szabó Gábor vezetésével. Merthát a számtalan intézményhez számtalan vezető kell és úgy tűnik a csillagos budai éjszakában, nyálfoltos Jobbik-párnákon intézményvezetői álmok szövődnek. A kitalált intézmények leginkább a Torgyánféle agrármarketing centrumot idézik. Ott is eltűnt néhány milliárd mikrotársadalmilag hasznosan. A legmeglepőbb az egészben, hogy miközben minden jelképet, gondolatot, megoldást megpróbáltak ellopni a MIÉP-től, mégis sikerült előállni valamiféle összefüggéstelen betűhalommal. Pl. az államadósság ügyében maga Balóné Morvai Krisztina is elengedésről beszélt – majd megmondjuk, hogy nem akarjuk fizetni és kész – ehhez képest az überprogram szerényen csak „tárgyalásokat kezdeményezünk a törlesztés és visszafizetés feltételeinek újbóli meghatározása céljából, a növekedést lehetővé tevő könnyítésekkel, beleértve az adósság egy részének leírását is” kitétel szerepel. Nahát, nahát? Csak nem leszóltak? Mégis az egész unalmas program legszórakoztatóbb része a „külpolitikai orientáltságot” taglalja. Aszongya: „Bővülő exportlehetőségek vagy gyümölcsöző együttműködések ellenében keleti gazdaságok vállalatai számára biztosítjuk a „hídfőállás” lehetőségét az Európai Unió piacai felé”.
Jelentem: a Józsefvárosi piac éppen ezt csinálja. Van ott akkora kiépített keleti hídfőállás, hogy jut belőle minden emberlakta területre: KICI KÍNAI BOLT, OLCÓ, NEM DRÁGA. Gazdasági program kidolgozása közben érdemes megnézni a számokat is. Például borból a csehek közel háromszor annyit vásárolnak Magyarországról, mint Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán együtt. (Kazahsztánba négy hónap alatt 9, azaz kilenc hektoliter bort exportáltunk). A keleti piacok legendája persze nagyon szép, természetesen érdemes próbálkozni, de egyelőre a magyar export túlnyomó többsége Európa felé történik. Sőt, az Európán kívüli államok egyre inkább vesztenek jelentőségükből. Meg hát nincsenek is olyan jó tapasztalatok a keleti orientációval kapcsolatban. Muhi, Világos, a Don folyó, Szibéria, ha egyáltalán mond ez valamit ezeknek. Összefoglalva: legjobb, ha nem kerülnek a hatalom közelébe se és akkor talán ad az Isten szebb jövőt. (Képhez: Jó, felgyújthatjátok, de akkor Mercit kérek!)
czyba
