A Turul KÉVE 1/2010. számú nyilatkozata

E-mail Nyomtatás


A kis- és mikrovállalkozások évről-évre romló feltételei között is a legrosszabb volt a 2009. év. Soha annyi vállalkozás nem szűnt még meg a rendszerváltás óta, mint a tavalyi évben. Ennek következtében az utóbbi évek legnagyobb munkanélküliségi mutatóit hozta ez az év. Megdőlt az a hamis kormányzati állítás, hogy az állam által beruházási támogatásokkal, adókedvezményekkel támogatott nemzetközi nagyvállalatok fogják foglalkoztatni a miattuk tönkre menő hazai kis- és mikro vállalkozások munka nélkül maradó tömegeit.

 Egy-egy külföldi cég munkahelyenként 20 millió forintos támogatást kapott a Kormánytól, rögtön adókedvezménnyel is megtámogatva. Vajon egy-egy hazai kis- és mikro vállalkozás nem tudna 20 millió forintból és adókedvezménnyel megsegítve egy munkahelyet létesíteni? Dehogynem. Csakhogy ezek nemhogy a fenti támogatásokat nem kapják meg, hanem még hiteleket is nagyon nehezen, igen szigorú feltételek mellett, egész vállalkozásuk, sőt családjuk egzisztenciáját is veszélyeztetve kaphatnak esetleg. Így azután „természetesen” kimaradnak a hazai és az EU-s pályázatai lehetőségekből is, hiszen a kötelező önrészt sem tudják előteremteni. Ezért a pályázati pénzeket, támogatásokat is, az amúgy is sokkal tőkeerősebb vállalkozások viszik el.


Mi, magyarországi kis- és mikrovállalkozások kijelentjük, hogy az ún. rendszerváltáskor nem ilyen társadalmi berendezkedést képzeltünk el. Nem az idegenek gátlástalan kiszolgálását, nem az amúgy is gazdagok további támogatását, hanem éppen ellenkezőleg. A hazai termelés, kereskedelem és szolgáltatás védelmét, sőt előnyben részesítését a külföldivel szemben, a több százezres kis- és mikrovállalkozás feltételeinek a javítását, ezáltal a hozzájuk kapcsolódó több millió állampolgár létbiztonságának megteremtését.

 Mi, kis- és mikrovállalkozások úgy gondoltuk, hogy ez így nem mehet tovább, ezen változtatni kell. Most, 2010 januárjának vége felé be is jelentették, hogy lesz is változás, csak éppen nem az általunk remélt irányba (a hazai kis- és mikrovállalkozások támogatásának megsegítését célozva), hanem éppen ellenkezőleg – új konkurenciát teremtve azoknak. Ugyanis azt jelentették be, hogy hazánkban megnyílt az EU szolgáltatási piaca. Ez pedig azt jelenti, hogy a tipikusan a kis- és mikrovállalkozások körébe tartozó munkavégzésekre (szobafestés, burkolás, villanyszerelés, stb.) várhatóan megjelennek a külföldi kis- és mikrovállalkozások. Akkor, amikor a hazaiak is alig találnak munkát, és hónapról-hónapra vegetálnak. 

 Várjuk végre azt a Kormányt, amelynek nem csak az idegen szép, hanem a hazai is. Sőt, amelyiknek a hazai még szebb is.

 

Budapest, 2010. január 26.

 

 

                                                                                                                              a Turul KÉVE

                                                                                                                                             tagsága

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Rendezvények

Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást

KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester

MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor                                                                    
megyei elnökhelyettes.

A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.

2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.

2010. február 12-én,

pénteken 18 órakor,

Tiszaújvárosban,

a Világ-Virága Oktatási Központban

(a gimnáziummal szemben)

Csurka István tart előadást.

Házigazda: Szilágyi Sándor                                            

KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.

Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István Tapolcán!

 2010. február 20-án, szombaton,

15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban

(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)

A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.

Csurka István Szentesen!

 2010. március 4-én, csütörtökön

17 órakor

Csurka István a Városi Galériában

megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár

kiállítását.

Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében

választási nagygyűlést tartunk.

Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.

Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,

a Magyar Megmaradás Közössége tagja.

Csurka István Balatonbogláron!

2010. március 5-én, pénteken

18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban

(8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.)

Bemutatja: Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.


A MIÉP elnöke Ajkán!

2010. március 6-án, szombaton 15 órakor

a Tial Kaszinó

Művelődési Házban (Újélet u.8)

Csurka István bemutatja

Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.

Lengyeltótiban

2010. március 12-én, pénteken

18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban

(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)

Csurka István bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

 

Csurka István Balatonföldváron!

2010. március 13-án, szombaton

18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban

(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

Csurka István Miskolcon!

2010. március 19-én, pénteken

17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében

(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)

Bemutatja:

Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.

Visszakézből

Magyar Közösség

Rendezvények:

Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ

Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű

November 14., 17 óra

Csorna

Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)

Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István

November 27., péntek, 17.30.,

Budapest, XI. kerület

Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)

Előadó: Bogár László közgazdász

 

December 4., péntek, 18 óra,

Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.

Csurka István referátuma

a nemzetvédelemről.

2010. január 9,szombat,

9 óra Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobbelin terme

Téma: Alkotmány a nemzet

megmaradásának eszköze

2010. január 24., vasárnap

14 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: Család-üzem állam-üzem

és a politikai-társadalmi

berendezkedés legfőbb

kérdései.

2010. január 30., szombat

10 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: A kultúra, mint a magyar

Megmaradás eszköze.

Szavazás

Ön szerint le kell-e mondania Simor András jegybankelnöknek?
 

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

Kincsem rádió

MIÉP IT