A MIÉP elnökségének állásfoglalása

E-mail Nyomtatás


A MIÉP elnöksége és tagsága megrendülten és szomorúan tapasztalta a június 16-a huszadik évfordulóján a tévékben felelevenített korabeli gyászünnep hatalmas, átszellemült tömegének és ma a kordonok között koszorúzó fegyveresen védett „közjogi méltóságok” szánalmas magányának ellentétét. Bűnös uralkodó elitünknek sikerült  megteremtenie a részvétel nélküli áldemokráciát. Ritkán vált és válik ennyire szemléletessé, hogy rossz, nép és nemzetellenes az a rendszer, ami liberális piacgazdaság címén kialakult.

  Most azonban még ez a rossz rendszer is megbukott. Vezető pártjai közül az éceszgéber párt, az SZDSZ már szétesett, az MSZP pedig rálépett az önfelszámolás, a szétesés útjára. Mégis, óvnunk kell a könnyelmű örvendezéstől mind a most abszolút győztes pártot és közönségét és a fellélegzésre váró magyarságot. Minden esély megvan arra is, hogy a főkolompos pártok szétesése ellenére, még rosszabb rendszerben folytatódjék a kordon-rendszer.
  Többféle veszély is fenyeget. Az első mindjárt az, hogy sokan kényelmesen megelégszenek, vagy megelégednének egy kormányváltással, azt képzelve, hogy ez önmagában is mindent megold. Ez sajnos nem így van. Az új kormány mögé kitartó erő kell, világos, gyökeres változást akaró népi akarat. A másik nagy veszély az áthárítás. Amikor sokan a másik emberre, a szomszédra, a főnökre, a kormányra bízzák a nehezét, a társadalom fájdalmas megtisztítását, az igazságtételt és az elszámoltatást és mindent a felsőbbségtől várnak, miközben ők passzívak maradnak. Az új kormány mögé szilárd, erős, radikális nemzeti többség kell, amely végre megköveteli és segít is végrehajtani a megtisztítást és a rendcsinálást.
  Tanulnunk kell a rendszerváltáskor elkövetett hibákból, amikor a társadalom egy része felült a nagyszájú SZDSZ-nek és a hőbörgő kisgazda vezetőknek, a másik része pedig beletörődött, hogy a kormány paktumot kössön, és gyengekezű legyen csak azért, hogy megfeleljen idegen érdekeknek.
  A rendteremtéshez erő kell és elszántság, világos fej, józanság és határozottság, tántoríthatatlanság. De ez hiába van meg a következő kormányban, ha a népben, az őt megválasztó magyar keresztény társadalomban nincs meg.
  Most mindenkinek józan, radikálisnak, gyökeres változásokat akarónak kell lennie. Most a MIÉP több mint másfél évtizedes küzdelmének a gyümölcse érett meg az SZDSZ lepottyanásában és az MSZP várható szétesésében. Senki a MIÉP-nél az ezek által hirdetett és alkalmazott hazugságok leleplezését önfeláldozóbban nem végezte. Amikor még mindenki ezeket a nyomorultakat és a szekértolóikat dicsőítette, mi voltunk az elsők, akik „vesszenek!”-et kiáltottunk. Nem gyűlöletből, hanem mert láttuk, hogy a magyarság megmaradásához erre van szükség.
   Az SZDSZ-el nem egy párt esett szét, hanem egy gonosz rendszer. Ne hagyjuk, hogy feltámadjon!


2009. június 19.
MIÉP elnökség
Csurka István elnök

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Rendezvények

Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást

KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester

MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor                                                                    
megyei elnökhelyettes.

A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.

2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.

2010. február 12-én,

pénteken 18 órakor,

Tiszaújvárosban,

a Világ-Virága Oktatási Központban

(a gimnáziummal szemben)

Csurka István tart előadást.

Házigazda: Szilágyi Sándor                                            

KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.

Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István Tapolcán!

 2010. február 20-án, szombaton,

15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban

(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)

A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.

Csurka István Szentesen!

 2010. március 4-én, csütörtökön

17 órakor

Csurka István a Városi Galériában

megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár

kiállítását.

Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében

választási nagygyűlést tartunk.

Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.

Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,

a Magyar Megmaradás Közössége tagja.

Csurka István Balatonbogláron!

2010. március 5-én, pénteken

18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban

(8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.)

Bemutatja: Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.


A MIÉP elnöke Ajkán!

2010. március 6-án, szombaton 15 órakor

a Tial Kaszinó

Művelődési Házban (Újélet u.8)

Csurka István bemutatja

Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.

Lengyeltótiban

2010. március 12-én, pénteken

18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban

(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)

Csurka István bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

 

Csurka István Balatonföldváron!

2010. március 13-án, szombaton

18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban

(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

Csurka István Miskolcon!

2010. március 19-én, pénteken

17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében

(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)

Bemutatja:

Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.

Visszakézből

Magyar Közösség

Rendezvények:

Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ

Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű

November 14., 17 óra

Csorna

Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)

Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István

November 27., péntek, 17.30.,

Budapest, XI. kerület

Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)

Előadó: Bogár László közgazdász

 

December 4., péntek, 18 óra,

Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.

Csurka István referátuma

a nemzetvédelemről.

2010. január 9,szombat,

9 óra Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobbelin terme

Téma: Alkotmány a nemzet

megmaradásának eszköze

2010. január 24., vasárnap

14 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: Család-üzem állam-üzem

és a politikai-társadalmi

berendezkedés legfőbb

kérdései.

2010. január 30., szombat

10 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: A kultúra, mint a magyar

Megmaradás eszköze.

Szavazás

Ön szerint le kell-e mondania Simor András jegybankelnöknek?
 

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

Kincsem rádió

MIÉP IT