Trianon erkölcsi parancsa

E-mail Nyomtatás

Beszéd a Turul-szobor alatt 2007. június 4-én


A trianoni döntés 87. évfordulóján egyetlen kötelességünk van: minden önsajnálatot, múlton merengést félretéve, minden megrögzött szokásunkká vált másra áthárítást mellőzve szembenézni a tényekkel és megállapítani a megteendő lépéseket. Trianon ma nemcsak gyásznap, nemcsak emlékezés egy velünk megesett végtelen igazságtalanságra, hanem megkerülhetetlen parancs is. Trianon nem múlt el, Trianon itt van velünk, bennünk és itt működik bent a megmaradt ország, a megmaradt nemzet testében, örök daganatként, immár nem a szétszaggatás tervével, hanem az egész megsemmisítésének, leigázásának, gyarmatosításának nemzetellenes szándékával. „Shylocknak a szív kell” – mondja az uzsorás Shylock Shakespeare Velencei kalmárában. Kun Bélának is az kellett volna, Rákosinak, Kádár-Aczélnak, Gyurcsány- Kókának is az kell. A szív, az egész élet, a magyar élet, a magyar föld, a magyar veríték, az államalkotó közösség.
A Trianonhoz vezető út hosszú volt, tragikus hibákkal és mulasztásokkal terhes, de még magyar út volt, egy önérzetesen fejlődő magyar világ, amely azonban nem ügyelt a saját belső megosztottságaira, a testében kifejlődő betegségekre és rothasztásokra, és nem figyelt oda a saját népe sorsára. A szegénység miatt megindult kivándorlás, a középbirtokos réteg gazdasági kiszolgáltatottsága, földeladásai idegeneknek és a magyar kapitalizmus alapvetően nem magyar volta, a falu, a nincstelenek elhúzódó nyomora, a földkérdés tartós megoldatlansága, a nagybirtok elterjeszkedése és a nem magyar érdekű sajtónak való nemzeti alárendelődés, a céltudatos butítás és felhígítás, a budapesti kultúra elmagyartalanodása, a liberalizmus felügyelet nélkül hagyása vezetett a háborúba való belépéshez, a német érdekek kiszolgálásához, a háborús vereséghez és Trianonhoz. Tisza Kálmán, majd fia, Tisza István méginkább azt hitte, hogy megtalálta az ország egyben tartásának útját-módját. A dualista monarchiába való tartózkodó beilleszkedés mellett Vilmos császár erős, roppant módon terjeszkedő Németországában, illetve a vele való szövetségben látta mindkét államférfi a Kárpát-medencei magyar főhatalom biztosítékát. Tisza István az életével fizetett ezért a tévedésért.
1918-ban gróf Károlyi Mihály és zsidó, vagy zsidó megbízásokat teljesítő gyülevész bandája, kihasználva a háború anyagi nyomorát, élelmiszerhiányát, az egész kontinens végtelen anyagi kiéhezettségét, az ellenség oldalára állt át. Az amerikai támogatást, pénzt, anyagot és a gyarmatok minden kincsét birtokló antant fölénybe került, Károlyi annak megbízásából forradalmat robbantott ki a hátországban. Mérgező propagandájával hazahívta a frontokról a szenvedő katonákat, védtelenné tette a nemzetet. Károlyi az ellenség minden kívánságát igyekezett teljesíteni, mert az antant kormányaitól várta, remélte a saját hazaáruló kormányának megerősítését. Amikor pedig ez a terve kudarcot vallott, átadta a hatalmat a másik megbízónak, Kun Bélának és bandájának. Ez Trianon legközvetlenebb előzménye és oka is ez.
Kommunista, leninista és zsidó liberális hatalomátvétel, a régi rendszerek megdöntése Európa három nagy birodalmában történt 1917 és 1920 között. Oroszországban 1917-től kezdődően Trockij vezetésével tört ki és aratott győzelmet a vörös forradalom, amelynek első számú politikai vezetője Lenin lett, a katonai vezető, a harcoló egységek parancsnoka viszont a világforradalom atyja, Trockij, eredeti nevén Bronstein. Nyomban a hatalomátvétel után, sőt már a harcok közben megindult a belső vérengzés, a koncentrációs táborokba hurcolás, a gyilkosságok sorozata. A cári családot a csecsszopókig kiirtották. Kezdetét vette a keresztényüldözés és a pravoszláv egyház erkölcsi hatalmának megtörése. Lenin különbékét kötött a németekkel és átengedte nekik a vitatott lengyel területeket, amelyeket amúgy sem tudott volna egykönnyen a bolsevizmus igájába hajtani. Orosz területeket a békéért. Ma ezt a módszert Palesztinában alkalmazzák – béke nélkül, a területek sűrű bombázása közepette.
Németországban hirtelen roppant erős lett a kommunista párt, Vilmos császár lemondott, polgári erőknek adta át a hatalmát és az új kormány vezető pozícióiba német zsidók kerültek. Bajorországban úgyszintén. Ausztriában szociáldemokrata kormány alakult, hasonló összetételben, kikiáltották a köztársaságot, a Habsburgokat száműzték. A legnagyobb felfordulás azonban Oroszország mellett, a Magyar Királyságban következett be. 1918. október 31-én egy felerészben zsidókból álló, katonáknak álcázott terrorcsapat megölte gróf Tisza Istvánt, a régi rend oszlopát. Másnap köztársasági elnökké választották a kretén Károlyit. Az országot elborította a szenny, a mocsok, a bűnözés, a zűrzavar határtalanná vált. A kormány leglényegesebb ténykedése az volt, hogy szétengedte, feloszlatta a hadsereget, és minden oldalról védtelenné tette az országot. A kormányzásnak még a szándékát sem lehetett felfedezni, fogalmuk sem volt róla Károlyi sarlatánjainak, minden ténykedésük a volt ellenség, az antant hatalmak kegyeinek hajszolásában merült ki, olyannyira, hogy végül ezek is megunták őket. 1919. március 21-én aztán, kikiáltották a tanácsköztársaságot, mint a legtökéletesebb államformát, és elkezdődött a magyarság módszeres irtása. A tanácsköztársaság 133 napja alatt vörös brigádok járták az országot, többnyire szadista zsidó komisszárok, Szamuellyk, Korvin Ottók, Lukács Györgyöcskék vezetésével és ártatlan magyar állampolgárokat, birtokosokat, gazdákat, katonákat lőttek főbe, akasztottak fel. Fosztogattak és raboltak. Mindent le akartak rombolni, ami a régi világban a magyarság akaratából, a munkája, szenvedése, verítéke nyomán létrejött. Vörös hadseregük összeomlása közben a román hadsereg akadálytalanul nyomult be Budapestre és elkezdődött a magyar élettér második kifosztása.
Ez Trianon közvetlen előzménye, és aki ebben nem veszi észre az azonosságot a mai helyzetünkkel, az vak. Azonos a magyarság életére törő erők etnikai összetétele, ugyanazok a keresztény- és nemzetellenes célok vezérlik őket, azonosak a rombolás szándékában, a fennálló rend intézményeinek a megdöntésében és végül ugyanaz a korlátlan uralkodási vágy, ugyanaz a bolsevista kíméletlenség vezeti őket. A módszerek természetesen különböznek. A világ óriási technikai és civilizációs változásokon esett át, Európa megszenvedett még egy, a Versailles-i békéből következő még sokkal borzalmasabb világháborút és nincs már a színen egyetlenegy szuverén európai nagyhatalom sem. Németország megszállt, vergődő, csak a gazdasági talpon maradásáért küzdő ország, a francia önállóság egy díszes illúzió, Angliának pedig csak az a szerencséje, hogy a bornírt amerikai vezetésnek szüksége van az angol diplomáciai gyakorlatra, birodalomvezetési jártasságra.
Trianon hatása, érvényessége tehát ma már európai kiterjedésű. Az egykori győztesek és a vesztesek egyaránt nyögik, és ehhez társul az európai fehér rassz végzetes fogyása, genetikai elerőtlenedése. Ebben is Magyarország az éllovas. Népességünk genetikailag magyar és nemzeti keresztény része évről évre fogy, vészesen fogyatkozik és a mai kormány nemhogy igyekezne lefékezni és megállítani ezt a fogyást, elősegíti azt. Immár nem a képzetlen szegény réteg kivándorlását hajózza be aljas és nyomorult politikájával, hanem képzett, máshol is hasznot hajtó középrétegek kivándorlását, s így az ország potenciális vezetőrétege napról napra fogy. A Kun Béla-féle lelki és vérségi pedigréseknek sokkal könnyebb vezető pozíciókba jutniok.
A magyarság sorsa, a legkevesebb, amit elmondhatunk Trianon 87. évfordulóján – válságos. Iszonyatos mértékben hiányzik a társadalomból a bátorság, az akarat. Az önállóság, a saját rend, a hazabirtokosi öntudat ma már nem meghatározó érték sok millió ember számára. Végtelenül hiányzik a tudatunkból és a közvéleményünkből az igény egy Árpád-i vagy Szent István-i iránymutató kardsuhintásra. Hiányzik Bocskai István bölcs bátorsága a most „ideje vagdalkoznunk”-ra, s hiányzik II. Rákóczi Ferenc égő, önfeláldozó, istenhittel telt hazaszerelme, alázata. De maradjunk a korban, amelyről beszélünk. Hiányzik vitéz Nagybányai Horthy Miklós is, aki elvállalván Szegeden az ellenforradalmi kormány hadügyminiszteri tisztét, hadsereget szervezett hazafias tisztekből és katonákból, fiatal, frontot viselt férfiakból, magyarokból és élükön bevonult Budapestre, a liberális és kunbélás romlott városba és hódolásra kényszerítette. Horthy Miklós helyett ma Demszky van és Kun Béla és Szamuelly örököse, Gyurcsány Ferenc.
Hadsereg, pláne nemzeti hadsereg pedig már nincs és ami hadseregszerűség még van, az is külszolgálatot teljesít a globalizmus távoli harcterein. Most folyik ugyanakkor a rendőrség felszámolása. A cél az, hogy ne legyen se magyar honvédség, amely megvédhetné a hazát a külső támadásoktól és adott esetben segítene a belső rend fenntartásában, és ne legyen állami rendőrség és törvényesen mindenkit védelmező rendfenntartó hatóság sem, s ne legyen önkormányzati hatáskörben működő rendőrség sem. Hanem legyen fizetett magánrendőrség, amely azokat védi meg, akik fizetik, azoktól, akik nem fizetik, mert egy vasuk sincs. Nagy most a cirkusz a rendőrség háza táján, de a dolog erre megy ki. Pontosan az történik, mint az egészségügyben: akinek van pénze, az meggyógyulhat és feküdhet tiszta lepedőn a tiszta kórházban, akinek pedig nincs pénze, az mielőbb tűnjék le a színről, maga után hagyva egy elfoglalható vityillót, földet, házat, kertet. A sokféle banki járadékkal, jelzáloghitellel azt akarják elérni, hogy a szerény lakásvagyon se legyen örökölhető. Ha a szerencsétlen 65 év feletti nyugdíjas lehunyja a szemét, élete munkája, a kis lak szálljon át a bankra és az azt rakjon bele, akit akar.
Lát ebből valamit ma a nemzet? Legtöbben semmit. Az erős, pénzzel és tömegbefolyással rendelkező pártok pedig várják, hogy szerződtetett, vagy akár ellenoldali politológusaik eldöntsék, hogy van-e rendszerváltoztató helyzet, hogy felülhet-e Horthy Miklós fehér lovára valaki is. És bizonyosak lehetünk felőle, hogy eldöntik.
Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha Horthyék is hasonlóképpen haboztak volna. Még mindig ott konferenciáznának Szegeden és közben Kun Béláék már a privatizáció édes ízére is rájöttek volna.
A mai magyar helyzet Trianonnál is szörnyűbb ellentmondása az, hogy mindent tudunk a felettünk uralkodó, aljas, nemzetellenes hatalomról, a megbízotti és helytartói mivoltáról, látjuk, hogy semmilyen alkotmányos szabályt nem tart be, nincs előtte törvény és nincs benne erkölcs, céltudatosan rombol és szolgaian teljesít minden idegen elvárást, bolsevista és talmudista, amelyek ellen semmi kifogásunk nincs, ha nem itt gyakorolják és mégsem mer, mégsem tud a nemzet elhatározásra jutni, hogy megtisztítsa tőlük a hazát. A bolsevizmust és a vele szövetkezett álnok liberalizmust véglegesen ki kell iktatni a magyar politikai életből. Ez a magyar megmaradás alapkérdése. Ez Trianon 87. évfordulójának egyetlen üzenete. De nem is üzenet ez már, hanem erkölcsi parancs.
Ha nem írják ki záros határidőre az előre hozott választásokat, akkor mindannyiunknak fel kell ülnünk Horthy Miklós képzeletbeli fehér lovára és általános sztrájkkal, nemzeti ellenállással, tüntetésekkel és bojkottokkal ki kell kényszerítenünk ezt a választást, hogy ne legyen polgárháború. Félre a gyávákkal és az okoskodókkal, félre a folyton habozókkal és a befurakodott fékezőkkel. Mert amikor egy népet, egy nemzetet a lét-nemlét végső kérdései elé állítják a rászabadult külső erők, akkor nem érvényesek a mondvacsinált demokrácia áldemokratikus, csak a keveseket védő szabályzatai, a jogállamiság humbugjai és az elit önző érdekei. Első a megmaradás. A magyar megmaradás. A jogállamot és a demokráciát pedig majd megcsináljuk, ha tiszta lesz a haza. Mi, magunknak.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Rendezvények

Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást

KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester

MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor                                                                    
megyei elnökhelyettes.

A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.

2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.

2010. február 12-én,

pénteken 18 órakor,

Tiszaújvárosban,

a Világ-Virága Oktatási Központban

(a gimnáziummal szemben)

Csurka István tart előadást.

Házigazda: Szilágyi Sándor                                            

KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.

Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István Tapolcán!

 2010. február 20-án, szombaton,

15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban

(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)

A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.

Csurka István Szentesen!

 2010. március 4-én, csütörtökön

17 órakor

Csurka István a Városi Galériában

megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár

kiállítását.

Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében

választási nagygyűlést tartunk.

Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.

Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,

a Magyar Megmaradás Közössége tagja.

Csurka István Balatonbogláron!

2010. március 5-én, pénteken

18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban

(8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.)

Bemutatja: Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.


A MIÉP elnöke Ajkán!

2010. március 6-án, szombaton 15 órakor

a Tial Kaszinó

Művelődési Házban (Újélet u.8)

Csurka István bemutatja

Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.

Lengyeltótiban

2010. március 12-én, pénteken

18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban

(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)

Csurka István bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

 

Csurka István Balatonföldváron!

2010. március 13-án, szombaton

18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban

(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

Csurka István Miskolcon!

2010. március 19-én, pénteken

17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében

(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)

Bemutatja:

Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.

Visszakézből

Magyar Közösség

Rendezvények:

Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ

Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű

November 14., 17 óra

Csorna

Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)

Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István

November 27., péntek, 17.30.,

Budapest, XI. kerület

Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)

Előadó: Bogár László közgazdász

 

December 4., péntek, 18 óra,

Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.

Csurka István referátuma

a nemzetvédelemről.

2010. január 9,szombat,

9 óra Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobbelin terme

Téma: Alkotmány a nemzet

megmaradásának eszköze

2010. január 24., vasárnap

14 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: Család-üzem állam-üzem

és a politikai-társadalmi

berendezkedés legfőbb

kérdései.

2010. január 30., szombat

10 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: A kultúra, mint a magyar

Megmaradás eszköze.

Szavazás

Ön szerint le kell-e mondania Simor András jegybankelnöknek?
 

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

Kincsem rádió

MIÉP IT