Egészen egyszerűen és pőrén fogalmazva, azt történt, hogy a magyar forradalom után, a reménytelenül szép önkifejezés után, az egész világállapot lényegét megvilágító önégetés után a magyarság lett az első áldozat Közép-Európában. A konklúziót pedig szinte szégyelljük leírni, ezért szerényen kérdéssé finomítjuk: Nem Európán múlik most már, hogy ez az első egyben az utolsó is legyen?

Hetek óta tart a kormánypártok mélyrepüléséről, és az ellenzék egekbe emeléséről szóló hírek csócsálása. Már Mesterházy megelőzte Orbánt, sőt még Vona is népszerűbb. A Fidesz Sztálingrádja lesz Dunaújváros. Visszavesszük a baloldal egykori fellegvárát, és akkor a Fidesz majd megnézheti magát, harsogta az ellen, minden szinten, szinte minden hullámhosszon. Hiba nem volt a sajtókampányban – beleértve az ún. jobboldaliak közül is némelyeket –, mindent megtettek a bebukottak segítségére.

 Tisztelt Elnök Úr!

A Norvég Parlament által választott Norvég Nobel Tanács 1986-ban Elie Wieselt Nobel-békedíjjal jutalmazta. A Nobel-díj odaítélésének elsődleges oka, hogy Wiesel úr mint holokauszttúlélő és mint több haláltábort megjárt, A-7713-as számú rabként nyilvántartott deportált élményei alapján több műben megírta tapasztalatait az embertelen rendszerről.

Ez a fenyegetés komoly. Természetesen nem az amerikai kongresszustól jön és nem az amerikai néptől, hanem Tom Lantostól és magyarországi barátaitól. Ez a fenyegetés azt akarja tudtára adni a riadt kis magyar népnek, hogy jó lesz vigyázni. Jó lesz vigyázni, mert a markunkban vagytok. Jó lesz vigyázni, mert kiéheztetünk, kirekesztünk, kihagyunk benneteket. Fogadjátok el, amit mi mondunk, küldünk, vetítünk, sugárzunk nektek. És ha mi rámutatunk közületek valakire, aki nekünk útban van, azt vessétek ki magatok közül.

Bevallom, bosszant a főpolgármester úr és Vitézy úr sajtószereplése, a kissé hányaveti stílusban előadott dugódíjazásuk, és legfőképpen az indoklás, hogy tudniillik ezt Demszky is be akarta vezetni. Akkor egy okkal több, hogy mi ne akarjuk! Keressünk más forrásokat, de ezekre a gengszterekre, mint követendő példára, könyörgöm, ne hivatkozzunk!

Szeretnénk megszabadulni a félelmeinktől, de nehezen megy, mert a mai napunk alig különbözik a tegnapitól. Szürke és bizonytalanságokkal teli. Ugyanazok ülnek az elosztói székekben, ugyanazok a fénytelen tekintetek, amelyek az elmúlt hatalom szolgálatától zavarosodtak meg, ugyanazok a modortalanságok, hazudozás, ugyanaz az önzés, ugyanaz a klikkrendszer és minden mögött a nagy bizonytalanság: mi történik most velünk?

„Amikor azt mondtam, beszéljenek a krakkói csapatban játszó két izraeli futballistával is, a stáb közölte, ez nem illik a koncepcióba. Kicsit meglepődtem – mesélte a The Guardiannek Jonathan Ornstein, akivel a BBC egyórás interjút készített a lengyelországi antiszemitizmusról. A Krakkóban élő, amerikai születésű férfi szerint minden mondatát, amely arról szólt, hogy a lengyel társadalomra nem jellemző az antiszemitizmus, kivágták a dokumentumfilmből. Ornstein szerint a műsor egyetlen rendezőelve a szenzációhajhászás volt. A Panorama című műsor május végén sugározta a „Gyűlölet stadionjai” című részét, amely nemcsak a lengyel vezetés, de a zsidó közösség mellett a Szejm színesbőrű képviselőjének tiltakozását is kiváltotta. – Rengeteget javult a helyzet Lengyelországban, ma már a tolerancia jellemző. 30 ezren szavaztak rám, kell ennél több bizonyíték? – mondta a parlamenti mandátumig Lódzból jutott nigériai John Godson.”

Ezt a gyásznapot és ezt a perújrafelvételt a TIB tagok és vezetők áldozatos és fáradhatatlan munkálkodásán felül azért mégiscsak az a tény tette lehetővé, hogy a magyar társadalom millióiban 33 év hazudozásai, elnyomása és hallgatásra kényszerítése után is él az igény az igazságra és az igazság felmutatására. Ez nem holmi TIB-háziünnepség, hanem a magyar nép megtört és megalázott millióinak nagy felegyenesedése és felmagasztosulása. A szervezők erkölcsi felülállásának az lett volna az illő bizonyítéka, ha a megszólalási alkalmak java részét átadják a fiatal Magyarország képviselőinek, az örök magyar forradalom kiskatonáinak, annak a nemzedéknek, amelyik élni és küzdeni fog abban az új Magyarországban, amelyik ezzel a nappal kezdődik.

Mindenkinek van legalább egy története a különböző szolgáltatók aljasságairól. Amikor egy hatalmas állami vagy magánvállalat, kihasználva erőfölényét és a tényt, hogy az adott területen csak általa juthatunk gázhoz, villanyhoz, telefonhoz, vízhez vagy más szolgáltatáshoz, elkezd hatóságként viselkedni, büntet, kioktat vagy egyszerűen megszünteti a szolgáltatást. Ilyenkor hivatkozhatunk bármire – hogy különben minden számlánkat befizettük, csak ezt az egyet nem, vagy hogy életünkben nem nyúltunk a gázórához, vagy hogy néhány hónapos gyermekkel vagyunk otthon, vagy hogy most kifizetjük a valós fogyasztást – ha egyszer belekerülünk a szolgáltató csapdájába, onnan csak egy kiút van. A kedves ügyfélnek, azaz nekünk egyetlen lehetőségünk, hogy kiszolgáltatva, megalázva a végén befizessük a kirótt összeget, a visszakapcsolási díjat, a kamatokat, az adminisztrációs díjat, a közjegyzői díjat, a perköltséget, a legszerencsétlenebb esetekben még a végrehajtó sikerdíját is. Mert az ügyek lényege, hogy fizessünk. Fizessünk, ha jogos a követelés, ha nem. Fizessünk, tegyük gazdaggá a szolgáltatók mellett működő kft-ket, melyek ki és bekapcsolnak tízezrekért, melyek behajtanak, a közjegyzőket, az ügyvédeket, a végrehajtókat, ezt az egész televényt, mely az egyszerű, kiszolgáltatott állampolgárok utolsó filléreit is megpróbálja elvenni.