Hírek

2008. Szent István napján Csurka István ünnepi beszéde a Hősök terén

E-mail Nyomtatás

Csurka istván ünnepi beszéde. (hang)

Ma, Szent István napján, az államalapítót ünnepeljük. Akkor, amikor államunkat az idegenek szétrágják, és tönkre akarják tenni, nagyon fontos minden szó, minden tett, mert az életünkről van szó.
 Szent István alakját, történelmi nagyságát sok oldalról megközelítette már a történelemtudomány, de abban valamennyien egyek, hogy államot alapított és ez az állam akármilyen viszontagságok között, akármennyire meggyengítve, ma is fennáll. Amikor Szent István előtt kb. 150 évvel a második hullámban, a második honfoglalás alkalmával eleink Árpád vezetésével ide megérkeztek, tudták, hogy hova jönnek és tudták azt is, hogy innen már nem lehet tovább menni.
Bővebben...
 

Baranta

E-mail Nyomtatás

Augusztus 8-9-10-én Kunszentmiklós mellett, Bösztörpusztán rendezték meg a II. Magyar-Madzsar találkozót. Vendégem ennek a találkozónak a főszervezője és vezetője, Vukics Ferenc őrnagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára. Tárgyai: harcászat, lövészeti felkészítés, túlélés, speciális felkészítés, hegyi kiképzés, katonai humánökológia, robbantás speciális felkészítése. Civilben a Baranta Hagyományos Magyar Harcművészet gyalogos szakágának elnöke.
Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás

Megjelent a Magyar Fórumban: XX. évf. 34. szám 2008. augusztus 21.

Ha külön is adnék címet ezeknek az írásaimnak, ennek az volna most a címe: " az ősz kérdései". A 2008-as ősznek, több, előre nem látható kérdés mellett három fő problémája lesz. A költségvetés milyensége és elfogadása, vagy esetleges elvetése, az október 23-ával összefüggő és esetleg egy nagyobb népmozgalomban kirobbanó elégedetlenség, amelyet a megélhetési nehézségek váltanak ki, de az ellenzéki pártok és a nemzeti keresztény civil szervezetek és mozgalmak szerveznek meg nagy erővel és tudatosan, valamint Gyurcsány Ferenc leváltásának és felcserélésének szándéka és ennek kivitelezése az Országgyűlésben.
Bővebben...
 

Az alkotmányozó nemzetgyűlésről

E-mail Nyomtatás


A MIÉP készül az előre hozott országgyűlési választásokra. Dr. Fenyvessy Zoltánt, a MIÉP alelnökét, a jogi kollégium vezetőjét kérdezzük. Min dolgoznak önök?
- Azt hiszem, nagy meglepetést nem árulok el, hogy azon, ami a nevéből is következik. Azokat a jogi anomáliákat, amikkel minden állampolgár találkozhat, feltárja, elemzi, aztán megpróbál a lehetőségekhez képest megoldási javaslatokat tenni. Azért mondom, hogy a lehetőségekhez képest, mert tudni kell, hogy EU-tagságunk korlátozza a lehetőségeinket, hiszen aláírtuk azokat a megállapodásokat, amelyek alapján az EU-s jogszabályok, ha ütközésben vannak a magyar jogszabályokkal, elsőbbséget élveznek. Nem egészen az történik, amit akarunk, hanem amit mások megszabnak, és annak a keretein belül lehet mozognunk.

Bővebben...
 

István nyitott sírja mellett

E-mail Nyomtatás

Boldog a nép, amelynek ezeréves nemzeti ünnepe van, hiszen ez egyben ezeréves múltat, ezeréves tapasztalatot, ezer év együtt átélt és felhalmozott történelmi bölcsességét is jelent, amely olyan vulkánkitörésekben testesült meg, mint Balassi, Zrínyi, Katona, Madách, Petőfi, Ady, Szabó Dezső vagy Móricz. Mit nem adnának a körülöttünk ricsajgó kis operett  nemzetek a maguk egy-két évtizedes állami múltjukkal (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Ukrajna), vagy az alig másfél száz éves európai középhatalmak (Németország, Olaszország, Norvégia), ha megtehetnék, hogy egy, a Krisztus utáni 1038. esztendőhöz fűződő eseményre emlékezhessenek, mint folyamatos állami létük kiemelt dátumára.
Bővebben...
 

Szent királyunk öröksége

E-mail Nyomtatás

Szent István király ünnepe minden évben számvetésre késztet: múltunk tükrében nézzük a jelent és a jövendőt. Mit jelent ma magyarnak és kereszténynek lenni Európában és Magyarországon? Államalapító királyunk több mint ezer éve szinte megoldhatatlannak tűnő feladatra vállalkozott: megóvni a hazát a szomszédos birodalmak befolyásától, viszont átvenni minden szellemi és kulturális értéket a nálunk fejlettebb országoktól. Szent István szellemi örökségéről páter Varga Kapisztrán, ferences szerzetest kérdezem.
Bővebben...
 

Két napon át tartottak fogdán

E-mail Nyomtatás

Az elmúlt évben 200 millió forinttal csökkentette a drogmegelőzésre fordítható állami támogatás összegét a kormány. A társadalom közös érdeke lenne, hogy minél kevesebb fiatal váljon a drog áldozatává. Az országnak olyan tisztességes kormányra lenne szüksége, amely kemény eszközökkel fellép a kábítószer-terjesztők és -elosztók ellen.
Bővebben...
 

Félrebeszélnek, mint Bodóné

E-mail Nyomtatás

A heti Magyar Fórum hétről hétre a következő felhívást teszi közzé: Alulírott magyar állampolgár követelem a tisztességtelen kormány azonnali lemondását és előre hozott választások kiírását. Ezt több millió honfitársammal együtt, akik a népszavazáson igennel válaszoltak, azért kívánom, mert látom és tudom, hogy ennek a kormánynak a fennmaradása mérhetetlen károkat okoz a magyar társadalomnak.
Raisz Miklóssal, a MIÉP budapesti szervezeteinek és a mérnöki kollégium vezetőjével beszélgetek.
Bővebben...
 

Hugo Chavez: a néppel tűzön-vízen át

E-mail Nyomtatás

A venezuelai rendőrség augusztus 6-án, szerdán a fővárosban könnygázzal kergetett szét közel ezer tüntetőt. Nem nagy ügy, nálunk is gyakran előfordul ilyesmi - mondhatnánk. Venezuela azonban Amerika és a globális pénzoligarchia érdeklődésének homlokterében áll, mivel az ország elnöke, Hugo Chavez nem hajlandó fejet hajtani a Wall Street urai előtt.
Bővebben...
 

„Újra megvédtük az egri kórházat”

E-mail Nyomtatás

Újra sikerült megvédeni a Markhot Ferenc-kórházat - jelentették ki dolgozói az egri nagygyűlésen. A vagyonkezelési tenderen nyertes HospInvest ugyanis nem kap engedélyt a szeptember elsejei határidőig az intézmény működtetésére.
Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Tiltakozás

Tiltakozás


HTML formátum?

Rendezvények

Merre tart Magyarország címen
a Lámpás-program keretében
CSURKA ISTVÁN
tart elôadást

KISKUTASON
2009. november 6-án,
pénteken
Házigazda:
Halász Gábor
polgármester

MEZÔCSÁTON
2009. november 13-án,
pénteken,
18 órakor
a Kultúrházban,
(Szent István út 21.)
Házigazda:
Szilágyi Sándor                                                                    
megyei elnökhelyettes.

A MÉLYSÉG VÁNDORA
2010. január 22-én pénteken,
18 órától
a Latinovits Zoltán Művelődési Házban
(Balatonszemes, Szabadság u. 1.)
a magyar kultúra napja alkalmából előadást tart
Csurka István
kultúránk jelenlegi helyzetéről.
Az est házigazdája: Róka László,
a művelődési ház igazgatója.
Vendég : Pörneki Anikó énekművész.

2010. február 5-én, pénteken,
17 órakor
Kapuváron,
a Rábaközi Művelődési Házban
(Kapuvár, Győri út 2.)
Csurka István tart
előadást.
Házigazda:
Borza Richárd
képviselőjelölt.

2010. február 12-én,

pénteken 18 órakor,

Tiszaújvárosban,

a Világ-Virága Oktatási Központban

(a gimnáziummal szemben)

Csurka István tart előadást.

Házigazda: Szilágyi Sándor                                            

KAMPÁNYGYŰLÉS
2010. február 13-án, szombaton,
17 órakor a Néptánciskolában (volt ifiház)
(Csorna, Erzsébet királyné u. 13.).
Előadást tart: Csurka István
Bemutatkozik:
Molnár Tivadar,
a MIÉP képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Csurka István Debrecenben!
2010. február 14-én, vasárnap,
16 órakor a Kálvin Hotelben
(Kálvin tér 4)
Csurka István tart előadást,
s bemutatja a Hajdú-Bihar megyei
képviselőjelölteket.

Csurka István Győrben!
2010. február 19-én 17 órákor Győrben
a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 44.)
bemutatkozik Kelemen István
a Magyar Igazság és Élet Pártja
képviselőjelöltje.
Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István Tapolcán!

 2010. február 20-án, szombaton,

15 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban

(Tapolca, Kisfaludy u. 2-6. a tavas-barlanggal szemben)

A MIÉP elnöke bemutatja: Veszprém megye képviselőjelöltjeit.

Csurka István Szentesen!

 2010. március 4-én, csütörtökön

17 órakor

Csurka István a Városi Galériában

megnyitja a Csavlek-művésztestvérpár

kiállítását.

Ezután 18 órától a Megyeháza dísztermében

választási nagygyűlést tartunk.

Bemutatkozik: Dr. Pető Lászlóné, képviselőjelölt.

Díszvendég: MIKÓCZY ZOLTÁN, az Overdose tulajdonosa,

a Magyar Megmaradás Közössége tagja.

Csurka István Balatonbogláron!

2010. március 5-én, pénteken

18 órakor a Varga Béla Kulturális Központban

(8630 Balatonboglár, Árpád u. 17.)

Bemutatja: Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.


A MIÉP elnöke Ajkán!

2010. március 6-án, szombaton 15 órakor

a Tial Kaszinó

Művelődési Házban (Újélet u.8)

Csurka István bemutatja

Kulcsár Lászlót, a MIÉP képviselőjelöltjét.

Lengyeltótiban

2010. március 12-én, pénteken

18 órakor a Lengyeltóti Művelődési Házban

(Lengyeltóti, Rákóczi út 22.)

Csurka István bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

 

Csurka István Balatonföldváron!

2010. március 13-án, szombaton

18 órakor a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtárban

(Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)

Bemutatja:

Pörneki Anikót,

a MIÉP képviselőjelöltjét.

Csurka István Miskolcon!

2010. március 19-én, pénteken

17 órakor a Pannónia Hotel Konferenciatermében

(Miskolc, Kossuth Lajos utca 6.)

Bemutatja:

Soltész Imrét, a MIÉP képviselőjelöltjét, és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselőjelöltjeit.

Visszakézből

Magyar Közösség

Rendezvények:

Szeptember 26., 10 óra, Mártély
Oktatási Központ

Október 23., 17 óra, Budapest
Novotel Kongresszusi Központ Bartók terme
(XII. kerület Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Október 30., 15 óra Székesfehérvár
Aranybulla-emlékmű

November 14., 17 óra

Csorna

Néptánciskolában (Erzsébet királyné u. 13.)

Házigazda: Molnár Tivadar és Kelemen István

November 27., péntek, 17.30.,

Budapest, XI. kerület

Bartók Béla u. 96. (MIÉP-iroda)

Előadó: Bogár László közgazdász

 

December 4., péntek, 18 óra,

Bodrogkeresztúr
Faluház, Kossuth u. 87.

Csurka István referátuma

a nemzetvédelemről.

2010. január 9,szombat,

9 óra Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobbelin terme

Téma: Alkotmány a nemzet

megmaradásának eszköze

2010. január 24., vasárnap

14 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: Család-üzem állam-üzem

és a politikai-társadalmi

berendezkedés legfőbb

kérdései.

2010. január 30., szombat

10 óra, Budapest,

Konferencia,

Gellért Szálló Gobelin terme

Téma: A kultúra, mint a magyar

Megmaradás eszköze.

Szavazás

Ön szerint le kell-e mondania Simor András jegybankelnöknek?
 

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség

Kincsem rádió

MIÉP IT