Amióta elkezdődtek a VB-közvetítések itt, a környezetemben délután négy órakor elhallgatnak a fűnyíró gépek. Minden munkazaj megszűnik. Gazda- és kerttulajdonos, kőműves és segédmunkása, sörivó és borivó betelepszik a képernyő elé, helyet foglal egy kocsmában, ahol vitatkozni is lehet a látottakon és nézi a vébét, amelyen nincs magyar csapat. Pontosabban csak egy csapatunk van jelen, de az aztán elsöprően és besöprően jelen van: a Köztévé népes közvetítő gárdája, amely minden mérkőzést közvetít.

A közvetítők két táborra vannak osztva: A frontharcosok, az első számú csapat kint a helyszínen forgat, a másik bent a stúdióban szakszerűen értékel és tudtára adja a kedves nézőnek, hogy mi az, amit látott. Ez megfelel a politikai élet képletének, amelyben a politikusok megvívják, megvívogatják a politikai harcokat, a politológusok pedig értékelik, felnagyítják vagy kicsinyítik. Megbízásuk szerint elérik, hogy a közönség ne azt lássa, hallja, értse, amit látott, hanem amit a háttérhatalom érdeke szerint értenie kell. A politológus pontosan úgy általánosít, hirdet eredményt, mint a most megszületett fociolóus, aki elemez, értékel, cseveg, szellemeskedik és elsősorban azt adja a közönség tudtára, természetesen a kinti frontharcossal együtt, hogy a vébé világesemény és mindenekfelett csak azért létezik, mert közvetítve van. A vébé tehát a miénk.

A monorierdei összejövetelen adtam elő „Új magyar önépítés” című rendszerváltoztató dolgozatomat, amelyben leírtam korunk nyomorúságos hősét, a kultúrbugrist. Nincs szégyenkezni valóm amiatt, hogy az élet ezután daliás sorban állította és állítja elő ezeket a figurákat. Mindenkit lehetetlen felsorolni. Bokros Lajos. Gyurcsány Ferenc. Hagyó Miklós. Monorral kapcsolatban most Elek István a Népszabadságban azt tartja fontosnak felnosztalgiázni, hogy akkor egy sátorban adtam elő Bauer Tamással. Kétségtelen, de azóta mintha elváltak volna útjaink. Engem előadásom miatt eltiltottak másfél évre, majd Lakitelek után a legszigorúbban megfigyelt, lehallgatott, kísért célszemély lettem, őt pedig Aczél betette a Hazafias Népfront elnökségébe, talán mint a „Szövetség Fiai” megfigyelőjét.

Az élet ma is nagy bőséggel termi a kultúrbugrist. Sneider Tamás. Mesterházy Attila. Vona Gábor. Érdekes, hogy előzetesbe még csak egy bugris került. De ez talán nem az én fogalomalkotásom hiányossága.

Csurka István

A szlovákiai választást a magyarságtól ellopták, népiesen szólva – elbugázták. A Magyar Koalíció Pártja nem jutott be a törvényhozásba, de a Bugár Béla-féle nemzetközi vegyes, a szlovák, cigány, zsidó és csak részben és csak névleg magyar, nyolc százalékkal, igen. Ez, valljuk be, nagy pofon a szlovákiai magyarságnak, de még nagyobb Magyarországnak és az éppen most kormányzását megkezdő Fidesznek. Ezen nincs mit szépíteni.

Bugár Bélát ismerjük. Peter Weisz urat is, aki sokáig itt volt nagykövet és volt alkalom megismerkedni a „Nyílt társadalommal” és főemberével, Soros Györggyel. Bugár szellemileg annyira magyar, mint amennyire egy Weisz szlovák. Az egyéves pártban 4 magyarnak mondható alak díszlik és 7 szlovák. A liberális charta szerint a cigány sem maradhat ki belőle.

A MIÉP elnöksége megütközve és felháborodva tapasztalja azt a balliberális eredetű és valószínűen fizetett ellenállást, amely egyes rádiók és tévék, és még a magyar közszolgálati rádió egyes híradásaiban is hangot kap. Ez az ellenállás szervezettnek látszik, és az új, kétharmados országgyűlési többséggel rendelkező kormány majdnem minden intézkedését, tervét kikezdi, de elsősorban a bejelentett bankadó ellen irányul. Az elsősorban külföldi tulajdonban lévő bankok azzal fenyegetnek médiamegbízottaik által, akiket, mint tudjuk, még maga Gyurcsány szervezett be a magyarellenes ligába, közpénzen, hogy a rájuk egyetemlegesen kiróni szándékozott 200 milliárdos nyereségnyírást visszahárítják az ügyfeleikre és ezzel megbénítják a magyar kibontakozást.

A tartalomból:

Csurka István: Áldozat - Sorskérdésünk sorsa (45.)

Az „Új Nemzedék” 1913-as indulása óta élesen szemben állt mindennel, amiben a magyarság megrövidítését látta, kíméletlenül ostorozta a pesti zsidóságot, annak irodalmát, színházát és a Kiegyezés koráról, voltaképpen Tisza liberális politikájáról sem volt soha egyetlen jó szava sem. Tulajdonképpen a Kéri Pál-féle betiltás miatt tudtak most, mintegy szabadságoltatva útra indulni, körülnézni az országban – talán utoljára –, de csak véletlenül találkoztak össze Aradon, ahová a Károlyi Gyula ellenforradalmi kormánya iránti kíváncsiság vonzotta össze őket. Ott határozták el ezt a geszti kirándulást, amellyel, úgy érezték, minden vele való vitájuk ellenére tartoztak gróf Tisza Istvánnak. A politikusnak elnézőbb megértője közülük Lendvai volt. Az a kifejlesztés alatt álló faji szolidaritás, amelynek az „Új Nemzedék” hamar a szószólója lett, védte Tiszát Jásziék támadásaitól, de a saját hibáitól nem. Örökölt, de már idejétmúlt liberalizmusát és a nagytőkével való összedolgozását számonkérték rajta, ugyanúgy, mint a náluk még elszántabban zsidóellenes „Cél” is. A Kéri-Weltner féle magyarellenességet mindketten felismerték, s a legtöbb megnyilatkozásukban Ady Endre álláspontját visszhangozták, természetesen Tisza Ady ellenszenvével, tartózkodásával szemben is. De Tisza kétségtelen nagyságát, s roppant jelenőségét, emberi becsületességét mindketten elismerték. S amellett Geszt környékén mindegyikük számon tartott egy- egy birtokos családot, kúriával, ahol még ezekben a viharos időkben is eltölthettek egy-két napot. Így alakult ki közös útjuk.

Az árvíz, ahogy jött, levonul. A pusztítás, amit okozott, marad. Lehet, hogy hét évig nem látogat meg bennünket ez a katasztrófa, de lehet, hogy jövőre újra jön. Az újjáépítést, a segítségnyújtást akár így, akár úgy, el kell kezdeni. A tönkrement falvakat talpra kell segíteni, a mindenüket elvesztett családokat fedélhez kell juttatni. Az egész társadalom még nagyobb, szervezett összefogására van szükség.

Az évek már csak ilyenek: elillannak kámformód. De rejtélyes ellentmondás, hogy nem jellemzi ugyanez a múlékonyság az évek által hordozott-formált életet, melynek hatása, üzenete vagy jelenléte független az időtől. Évek és élet viszonya egy kicsit a test és a lélek viszonyát idézi. Az mindenesetre biztos, hogy csak az idő múlandó, a sors által szentesített, becsülettel megélt élet örök. Hiszünk ebben vagy sem, bizony így van ez.

A közel másfél órás portréfilm a magyar közélet elmúlt húsz évének azt a néha már-már hisztérikusan fantomizált, fő mumusát mutatja be kevésbé ismert, de nagyon is emberi, családi oldaláról, akinek lejáratásán és diszkreditálásán minden rendszerváltó kormány, egymást túllicitálva fáradozott. Noha szelíd ember, veszettül féltek tőle. Az Antall-Horn-Orbán/Torgyán-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-adminisztrációk egyetlen stabilan kitapintható, közös nevezője a Csurkától való elhatárolódás, az ő elkerülése volt. Sajátos és dicstelen e pártok feletti politikai egység. Miért is? Ugyanazért, amiért a rútak kerülik a tükröt: számukra a valóság kerülendő, mellőzendő skandalum.

A MIÉP június 4-ei központi trianoni emlékgyűlését megtekinthetik Filmtár rovatunkban. Az emlékező gyűlés szónoka: Csurka István, a párt elnöke volt.